Az mindig eseményszámba megy, ha egy új Steven Spielberg-film kerül a mozikba. Az viszont, hogy a nagymester legújabb, A Fabelman család című alkotása most, 2023 január végéhez közeledve világszerte, így Magyarországon is debütált a filmvásznon, még a szokásosnál is nagyobb szenzáció. Spielberg ugyanis végre a saját gyermek- és ifjúkoráról, művészi útkereséséről, és az ebben őt hol támogató, hol némiképp visszahúzó családjáról vall – és ennek láttatásához minden szívfájdalom nélkül mer gyakran melodramatikus elemekhez is nyúlni.
A fentiekben azt írtam, hogy végre: hogy végre Spielberg is „meri” megmutatni a múltját. Hisz annyi nagynevű rendezőtársa megtette már ezt korábban egy-egy filmjében – gondoljunk csak Martin Scorsese Ki kopog az ajtómon?-jára, George Lucas American Graffitijére vagy épp Kenneth Branagh Belfastjára –, hogy a szakma szinte már elvárta Spielbergtől, hogy ő is rukkoljon elő egy, a gyökereit láttató alkotással.
Ezt olvasta már?
Menni vagy maradni? – a Belfast című filmről
Nos, A Fabelman család című filmjében csupán a neveket változtatta meg, minden egyéb vonatkozásban valóban a saját, egy tudós apa és egy művész anya házasságából született énje kibontakozását, filmessé válásának családi drámákkal övezett rögös útját mutatja be.
Ha valaki ezen felvezető alapján azt gondolja, hogy Spielberg filmjében a hangsúly a mozis műfaj felé sodródáson van, részben téved. Részben, hiszen amellett, hogy a film első képkockáin valóban látjuk azt a pillanatot, amikor a kis Spielberg – itt Sammy Fabelman néven – miután a szüleivel megtekinti Cecil B. DeMille klasszikusát, A földkerekség legnagyobb show-ját a moziban, s teljesen magával ragadja az abban látott vonatszerencsétlenség ábrázolása – menthetetlenül beleszeret a filmezésbe, ezen hivatása állomásait épp a családján belüli konfliktusok fogják képezni. Nem azok a „száraz” lépcsőfokok – például különböző iskolák, vagy mondjuk egy mester tanítása –, amiket a szemünk láttára cseperedő Sammynek (Gabriel LaBelle) a célja elérése érdekében alapból végig kéne járnia.
Mégpedig azért nem, mert a zongorista karrierről álmodó édesanyja lesz az, aki az első, filmkészítésre alkalmas montázsgépet megvásárolja neki, és a fiú otthon kezd forgatni. Otthon, illetve egy kempingezésük alkalmával veszi filmre a népes családja ügyes-bajos dolgait – hisz rajta kívül még három lánytestvére van.
Ambícióit a művészlélek, az életet habzsolni kívánó, fellegekben járó édesanyja, Mitzi végig támogatja – Michelle Williams tökéletes, kellően melodramatikus alakításában –, míg tudós, számítógépes szakember apja, Burt (Paul Dano) „a rendes szakmát kéne előbb tanulnia” tipikus álláspontját képviseli. Ő is nagyon szereti Sammyt, és persze ő is a legjobbakat akarja neki, csak nem úgy, ahogyan azt a bohém anyja elképzeli.
A családon belül azonban nem a művész-tudós ellentét lesz a legnagyobb probléma. Hanem egy harmadik személy, a család barátja, Bennie (Seth Rogan) állandó jelenléte…
Az, hogy ez milyen problémát okoz, Sammyn kívül sokáig senki sem veszi észre. Ő is csak akkor, amikor a kempingezésről készül összevágni a filmjét, és a felvett anyag olyan információk birtokába juttatja, ami teljesen felborítja addig nyugodtnak hitt mindennapjait – és később az egész családja életét.
Azt természetesen nem árulom el, hogy mit árul el Sammy számára ez a felvett szituáció, arra viszont szeretném felhívni a figyelmet, hogy a későbbi Spielberg-életműben, a művész hivatáshoz való hozzáállásában ez milyen sokat jelent. A kis Sammy – vagyis a kis Spielberg – ugyanis itt döbben rá arra, hogy a kamera nem csak a valóságot, hanem az igazságot is tükrözi. A nem látott, vagy az őt körülvevők struccpolitikája miatt direkt észre nem vett, tudomásul nem vett igazságot.
És tulajdonképpen Spielberg alkotásában itt ér össze a két szál: a családi melodráma és a filmes karrier, hiszen a családi konfliktus mint igazság épp a filmvásznon keresztül csapja arcul a filmesnek készülő, szárnyát épp bontogató fiatalembert. S ettől kezdve válik a mozgókép mint az igazság tükre az ő örök ars poeticájává.
Azt, hogy a cseperedő fiatalember sokkal inkább az anyja művészi hajlamát, mint apja tudós beállítottságát örökölte, még egy nagyon szép párhuzam érzékelteti. Az anyja szavajárása szerint az életben „semmi sem történik véletlenül”, és ez be is igazolódik. A családnak az apa karrierje miatt ugyanis folyton költöznie kell. Ezt Sammy kezdetben gyűlöli, de aztán épp így, az egyik költözés során kerül mégis a saját karrierje szempontjából a legjobb helyre, Los Angelesbe. Azt, hogy a filmkészítés fellegvárában az utolsó képkockákon kivel találkozik, megint nem árulom el.
Csak annyit jegyzek meg, hogy ennek a két és fél órás mozinak ez a zárófejezete talán a legjobban sikerült része.
Ennek eljöveteléig is zseniális alkotásban van részünk, de ezek az utolsó jelenetek – ahogy mondani szokás – „mindent visznek”. Miközben mélyen el is gondolkodtatnak.
Ajánlom tehát mindenki figyelmébe ezt a már most több Oscar-díjra jelölt új, önéletrajzi ihletésű Spielberg-filmet. Ha tehetik, ne hagyják ki.
Gyürky Katalin
Hozzászólások