A férfi ellökött és kifosztott egy idős nőt a nyílt utcán.
Egy nap alatt elkapták a debreceni rendőrök azt a férfit, aki a gyanú szerint ellökött és kifosztott egy idős nőt a nyílt utcán– derül ki a police.hu-n megjelent közleményből. Mint írják,
a bejelentés október 10-én 11 óra körül érkezett a rendőrségre arról, hogy egy 71 éves nőt kiraboltak Debrecenben, a Sinay Miklós utcában. Több járőr és bűnügyi egység is azonnal a helyszínre ment. Mivel a bűncselekmény fényes nappal történt, így minél több szemtanút próbáltak keresni azért, hogy pontos személyleírást kapjanak az elkövetőről. Többen egy középkorú férfiról számoltak be, aki miután elesett a sértett, sietve távozott az épületek között.
A nyomozóknak sikerült pár órán belül azonosítaniuk a feltételezett elkövetőt, majd tájékoztatták a járőröket is a kilétéről. Az egyenruhások már másnap megtalálták az 53 éves férfit Debrecenben, akit elő is állítottak a rendőrkapitányságra. A bűnügyesek gyanúsítottként hallgatták ki, indítványozták előzetes letartóztatását.
A nyomozás szerint a férfi egy bolttól kezdte követni áldozatát, majd kihasználva a megfelelő alkalmat ellökte az idős nőt és kivette a pénztárcát a táskájából.










Hozzászólások