Már meg is érkezett FILO legújabb dala, a Szalmaszál a következő albumáról, amire nem is kellett sokat várni az Aztakutyamindenit után. Az új dal lendületes, mégis nosztalgikus – épp olyan, amilyen megélni az utolsó nyári napokat.
A dal FILO szeptember 24-én érkező, Minden elmúlik című konceptlemezének újabb előfutára – hangzásában különböző zenei elemek találkoznak, hangulatában pedig már ott van a nyár vége: az az időszak, amikor még tartanak a hosszú esték, de már átjárja őket a múltidézés.
„Ez egy indie-elektro-, indie-rockdal, jó húzással, de közben elég nosztalgikus is. Benne van az az érzés, amikor a nyár végén visszagondolsz arra, mi minden történt veled az elmúlt hónapokban”
mondta FILO.
A dalban megjelenő könnyed nyári pillanatok mögött ott van annak a félelme is, hogy ami most ennyire intenzívnek és fontosnak tűnik, egyszer csak véget érhet. A szerelem is így menedék és bizonytalanság egyszerre: valaki, akivel jó elveszni, még akkor is, ha nincs rá garancia, hogy mindez örökké tart. A dal elkészítésében FILO zenekara is részt vett, és a hozzá készült videóban is megjelennek. A klip nem egy történetet mesél el, inkább pillanatokat őriz meg: a zenekar együtt ment ki sütögetni a szabadba, ezt rögzítették.
„Jó hangulatú, kedves képek születtek, szerintem pont azt az érzést hozzák, amit maga a dal is”
mesélte FILO.










Hozzászólások