Az öröklési szerződések száma viszont csökkent.
Csaknem húsz százalékkal többen készítettek tavaly végrendeletet közjegyzőnél, mint egy évvel korábban- közölte a Magyar Országos Közjegyzői Kamara (MOKK) az MTI megkeresésére. A közlés szerint,
a végrendeleteket tekintve a koronavírus-járvány előtthöz, 2019-hez képest is csaknem 17 százalékos a növekedés. A végintézkedések – elsősorban a végrendeletek, kisebb részben az öröklési szerződések – arányának folyamatos növekedése azzal függ össze, hogy a rendszerváltás óta egyre nagyobb vagyont halmoztak fel az emberek, így egyre inkább van miről rendelkezniük.
Kiemelték, hogy a végrendeletek többsége házilag készül, kisebb része jogász – közjegyző vagy ügyvéd – közreműködésével. Gyakran előforduló jelenség az is, hogy a végrendelkezők nem az utolsó kapcsolatuk idején döntenek vagyonuk sorsáról, több kapcsolatból van több gyermekük is, az élettársak pedig a törvény szerint nem örökölhetnek egymás után, csak akkor, ha külön rendelkeztek erről.
Az örökhagyók többsége egyszer készít végrendeletet, de egyre gyakoribb a végrendeletek karbantartása is az anyagi vagy családi helyzet megváltozása miatt, mert komoly problémákat okozhat, ha a végrendelet nem a tényleges állapotot tükrözi.
részletezi a MOKK.
Arra is felhívják a figyelmet, hogy gyakran kerül elő több végrendelet is a hagyatéki eljárás során, ami szinte mindig vitához és pereskedéshez vezet. Az ilyen esetekre azt javasolják, hogy az örökhagyók vonják vissza korábbi végrendeletüket.
Kitértek arra is, hogy a 2014. március 15-én hatályba lépett Polgári törvénykönyv sok más mellett változtatott a kötelesrész számításán is, így az új szabály szerint a kötelesrész már nem a fele, hanem csak a harmada annak az értéknek, amelyet a Polgári törvénykönyv alapján a kötelesrész alapjaként számolnak. A tapasztalatok szerint ezt kevesen tudják, pedig akár több millió forintos különbséget is jelenthet, ezért annak is érdemes átgondolnia a végrendeletét, aki 2014. március 15. előtt írta meg azt.
derül ki a közleményből.
Hozzászólások