Sulyok Tamás köztársasági elnök 2024.03.12-én alaptörvényi kötelességének eleget téve kitűzte az Európai Parlament magyarországi képviselőinek választását, valamint a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek általános választását – olvasható a Sándor Palota közleményében.
A választások 2024. június 9-én lesznek, mint az kiderül a tájékoztatásból.
Az államfő közleménye a hivatalos megerősítése az eddig is ismert, jogszabályokból következő időzítésnek.
Egy évvel ezelőtt májusban már eldőlt, hogy mikor tartják a 2024-ben esedékes európai parlamenti választásokat, 2024. június 6. és 9. között volt a hivatalos dátum. Azzal, hogy az alaptörvény 11. módosításával a kormány összekapcsolta az Európai Parlament képviselőiről és az önkormányzatok irányításáról szóló választást, nyilvánvalóvá vált az is, hogy a két választást melyik napon tartják. Már akkor ismert volt a június 9-i dátum.
Forrás: Portfolio










Hozzászólások