Az életükkel fizettek az ukrajnai Harkiv állatkerti dolgozói, akik a végsőkig az állatketrecek mellett maradtak. A CNN beszámolója szerint holtan találtak rá arra a két alkalmazottra, aki az utolsó pillanatokig a munkáját végezte az elhagyatott, a már nem üzemelő létesítményben. Az állatkert által kiadott közlemény szerint az intézmény két munkatársa még márciusban döntött úgy, hogy nem hagy fel hivatásával, és az állatketrecek mellett maradtak akkor is, amikor a helyzetük már tarthatatlanná vált – utalt rá a femcafe.hu.
A héten erősítették meg az értesülést, hogy a két gondozót orosz katonák lőtték le. Holttestükre elbarikádozva találtak rá a létesítmény egyik helyiségében.
“A csapatunk sokáig kereste őket, majd értesítettük a hatóságokat” – olvasható az állatkert közleményében. “Ápolni fogjuk e csodálatos, bátor emberek áldott emlékét. Őszinte részvétünket küldjük barátaiknak, családtagjaiknak. Őszintén bízunk benne, hogy azok a magukból kivetkőzött emberek, akik felelősek ezért a szörnyűségért, végül bűnhődni fognak.” –
Az állatkert bizonyos részei már korábban megsérültek a Harkivot ért bombázások miatt. Két bölény is odaveszett a támadásokban, egy 10 hónapos borjat hagytak maguk után – áll a CNN cikkében.
Fotó: FB/Animal Survival International
Hozzászólások