Nyolcvankét éves korában meghalt James Caan amerikai színész, aki a Keresztapa című filmklasszikusban Sonny Corleonét alakította.
„Nagy szomorúsággal értesítünk benneteket, hogy Jimmy július 6-án este elhunyt” – olvasható a család hivatalos, Twitteren közzétett bejegyzésben.
James Edmund Caan Bronxban született, a Michigani Állami Egyetemen és a Hofstra Egyetemen tanult, ahova többek között Francis Ford Coppolával is együtt járt. Színészetet a New York-i Neighborhood Playhouse színi iskolában hallgatott.
Caan a Keresztapa első (1972) és második részén (1974) kívül jelentős szerepet kapott az 1971-es Brian énekében, az 1981-es Az erőszak utcáiban, az 1990-es Tortúrában, valamint a 2014-ben bemutatott Hazárdjátékban is.
A színész eredetileg Michael szerepére jelentkezett a Keresztapa meghallgatásán, a Paramount stúdió egy ideig támogatta is, majd Coppolával, a rendezővel kötött kompromisszum eredményeképp Caan alakította az erőszakos Sonnyt, Al Pacino kapta a keresztapa másik fia, Michael szerepét.
A színész korábban már szerepelt Coppola-filmben, az 1969-es Az esőemberekben, ahol egy agykárosodott stoppost játszott. Ahogy az évtizedek során karrierje előre haladt, egyre többször alakított erőszakra hajlamos karaktereket.
Emlékezetes alakítása a Tortúra írója, akit látszólag megmentenek egy autóbaleset után, és egy nő az otthonába fogadja lábadozni, azonban kiderül, hogy a megmentő megszállott rajongó, aki mindent megtesz, hogy az írót magánál tartsa. Kathy Batest Oscar-díjjal jutalmazták a nő megformálásáért.
Egyetlen filmet rendezett, a Szem elől tévesztve címűt, melyet 1980-ban mutattak be.










Hozzászólások