79. születésnapja előtt néhány nappal elhunyt David Lynch amerikai filmkészítő. Azért írom ezt a szót a filmrendező helyett, mert Lynch sokkal többet tett egy-egy alkotásért, mint csupán a rendezés. Egy olyan kultikus személlyé vált a filmek világában, amelyet kevesen mondhatnak még el.
Már első, kísérleti rövidfilmje (Hat ember (hatszor) beteg lesz, 1967) megmutatta különcségét és tehetségét, ami megadta neki azt a lendületet, hogy hasonló alkotásokat készítsen a következő években. Első nagyfilmjére még több, mint tíz évet kellett várni, de megérte: az 1980-as Elefántember megmutatta, hogy komoly potenciál van benne.
A 1984-es Dűne ugyan felemás érzéseket váltott ki belőle, de mégis kultikussá vált a rajongók körében. A két évvel később, 1986-ban bemutatott Kék bársony azonban már meghozta azt az áttörést, amely a legnagyobbak közé emelte, mégsem nyitott semmit a mainstream felé és kicsit sem vált Hollywood-kompatibilisabbá.
A ’90-es évek egyértelműen meghozta a korábbi évtizedek kemény munkáját: a Nicolas Cage főszereplésével elkészült Veszett a világ mellett elindult az első Lynch-hez köthető televíziós sorozat is, a mindenki által ismert Twin Peaks, amely két évad után eltűnt, majd 1992-ben moziváltozatban, 2017-ben pedig egy harmadik évaddal tért vissza és azóta is rabul ejtve tartja a sorozat kedvelőit megfejthetetlen világával és szürrealizmusával.
1997-ben került bemutatásra a Lost Highway (Útvesztőben), amely a legismertebb filmjei közé tartozik. Bár a korábbi munkáinál is nagy hangsúly volt a zenén, itt csúcsosodott ki igazán, hogy a zene milyen fontos elem nála. Trent Reznor (Nine Inch Nails) kapta meg a feladatot, hogy saját dalokat készítsen a filmhez, valamint találja meg bizonyos jelenetekhez a megfelelő dalokat. A filmzenealbumon így olyan előadók sorakoznak egymás után, mint David Bowie, Lou Reed, Marilyn Manson, az akkor még szinte ismeretlen Rammstein és Twin Peaks első két évadának zeneszerzője, Angelo Badalamenti.
Az Útvesztőben után még három nagyfilmet készített (Straight Story – Az igaz történet (1999), Mulholland Drive (2001), Inland Empire (2006), de közben visszatért a kisfilmek világához, reklámok készítéséhez, de a televíziótól sem fordult el.
Mindezek mellett festőként, bútorkészítőként és zenészként is nagy sikereket ért el, több szólólemezt jelentetett meg, de filmjei zenéit is részben ő szerezte már egész az Elefántember óta. Könyvei is óriási népszerűségnek örvendenek: 1994-ben jelent meg az első (Images), ebben a vizualitásé volt a főszerep. 2006-ban jelent a Hogyan fogjunk nagy halat? – Meditáció, tudat és kreativitás című írása, amelyben a transzcendentális meditáció fontosságáról írt, amelyet 1973-tól egészen haláláig napi szinten gyakorolt.
A meditáció olyan szintű hatással volt az életére (ugyanúgy Maharisi Mahes jógi tanította őt is, mint a Beatles tagjait 1968-ban). Lynch könyvében arról ír, hogy minden kreatív ötlete a meditációból származik és végig arra biztatja az olvasót, hogy próbálják ki és merüljenek el az elméjükben. A könyv megjelenése előtti évben létrejött a The David Lynch Foundation nevű alapítvány, amely a meditációt népszerűsíti mai napig az iskolákban. Az eredmények pedig a művészt igazolják: javuló iskolai eredmények, megszűnő agresszió, boldogabb gyerekek, akikből egészségesebb felnőttek váltak. Az alapítvány egyik, ha nem legnagyobb anyagi támogatója egyébként épp a Beatles-dobos Ringo Starr. Az elmúlt több, mint két évtizedben közel 400 iskolába tudták bevinni a programot az Egyesült Államokban és Dél-Afrikában.
Lynch – felhagyva a nagy kaliberű filmek készítésével – kisebb projektek sokaságába vetette magát, többek között zenei klipet készített előbb Moby (Shot in the Back of the Head, 2009), majd a Nine Inch Nails (Came Back Haunted, 2013) számára is. 2011-ben Genealogies of Pain címmel jelentett meg közös könyvet Marilyn Manson közreműködésével, amelyhez közös kiállítás is társult Bécsben. A Twin Peaks harmadik évadát 2017-ben mutatták be és mind a közönség, mind a szakma elismerően fogadta a 25 év szünet után folytatódó sorozatot.
Aki szívesen elmerülne Lynch világában és élete történeteiben, azoknak a filmek és zenei albumok mellett talán a 2018-ban megjelent életrajzi könyve Room to Dream (Aminek álmodom) segíthet, amelyet Kristine McKenna újságíróval készített el közösen
Mindez korántsem mutat teljes képet David Lynch páratlan munkásságából, de talán rávilágít arra, hogy milyen fontos figurát veszített el a filmvilág, de még a zenészek, a festők is elmondhatják ugyanezt. A transzcendentális meditációt gyakorlók vagy az a több százezer gyerek, akinek jobbá vált az életük általa, nos, ők mindenképp.
Hozzászólások