Vádat emeltek ellene.
Vádat emelt a Hajdúszoboszlói Járási Ügyészség egy postai kézbesítővel szemben, aki fél éven át csaknem háromszázezer forintot sikkasztott. A vádhatóság közleménye szerint,
az elkövető postai kézbesítőként dolgozott egy vármegyei településen. Az asszony a körzetében két személyről is tudta, hogy elhunyt, de amikor számukra a haláluk után is érkeztek kifizetendő összegek, elhatározta, hogy azokat megszerzi magának, hozzátartózóik nevében aláírja a kifizetési bizonylatokat. A vádlott 2022 júniusa és decembere között ezzel a módszerrel összesen közel 280.000 forintot tartott meg, az általa meghamisított átvételi aláírásokat tartalmazó utalványokat pedig leadta a postán.
A Hajdúszoboszlói Rendőrkapitányság nyomozása során az elkövető beismerő vallomást tett, az okozott kárt pedig teljes egészében megtérítette. A Hajdúszoboszlói Járási Ügyészség a nőt
súlyosabban minősülő sikkasztás bűntettével és hamis magánokirat felhasználásának vétségével vádolja.
Vádiratában indítványozta, hogy a Hajdúszoboszlói Járásbíróság a vádlottal szemben felfüggesztett börtönbüntetést szabjon ki és hosszabb időre tiltsa el őt a kézbesítői foglalkozástól.










Hozzászólások