13 vádlottat társtettesként ítélet el kábítószerkereskedelem miatt a törvényszék, míg az ügy 14. érintettjét kábítószer birtoklás kapcsán mondták ki bűnösnek.
Pénteken született ítélet a Debreceni Törvényszéken annak a 14 vádlottnak az ügyében, akik -egy kivételtől eltekintve- a vád szerint kábítószerrel kereskedtek– derül ki a Debreceni Törvényszék közleményéből. Mint írják:
Többen korábbi börtönbüntetésük idején ismerkedtek meg egymással, ahol zárkatársak voltak, mások szomszédi, vagy éppen munkatársi viszonyban álltak egymással. A törvényszék 13 vádlottat társtettesként elkövetett kábítószerkereskedelem bűntettében, míg a tizennegyedrendű vádlottat kábítószer birtoklása bűntettében mondta ki bűnösnek.
A közlemény szerint a vádlottak főleg marihuánával kereskedtek, de értékesítettek speedet, extasyt, és kokaint is. A vádlottak barátok, kollégák, volt iskolatársak és ismerősök körében terjesztették a kábítószert.
A drog szórakozóhelyeken, áruházi parkolókban, Debrecen belvárosában vagy éppen a Nagyerdő környékén cserélt gazdát.
Az egyik vádlott korábbi forrását találta túl drágának, ezért kapcsolódott be a bandába. A közlemény szerint
Csak ő egymaga 800 gramm marihuánát és 40 gramm speedet vásárolt a másodrendű vádlottól, 1 millió 260 ezer forint értékben, de a vásárlók közül mások is százezreket hagytak a terjesztőknél.
A bírósági tényállás részletezi azt is, hogy a vádlottak közül többen ragaszkodtak a személyes találkozókhoz, mások kódnyelvet használva kommunikáltak vevőikkel. A drog átvételekor többen megkövetelték, hogy társuk vagy kikapcsolt telefonnal keresse fel őket, vagy egyáltalán ne is vigye magával a mobilját. Az elővigyázatosság ellenére azonban több titkos beszélgetést lehetett rögzíteni.
Az egyik megrendelő például tippmixelésre, vagy totózásra hivatkozott, amikor kábítószert akart vásárolni. Egy másik párbeszédben a munkahelyi ládák, rekeszek nevével kódolták a beszélgetés valós tartalmát. A marihuánát két vádlott „fizetőeszközként” is használta, a főbérlőjüknek marihuánában egyenlítették ki a lakbér egy részét, egy másik vevő pedig a kereskedő tippmix fogadásának árát fizette cserébe.
Az ügy 7 éve fordult a célegyenesbe, mikor a nyomozóhatóság 2016 őszétől és 2017 tavaszáig több akciót is végrehajtott a szervezet tagjaival szemben. Az egyik ilyen házkutatás során például 311 darab tablettát foglaltak le.
Két vádlott között éppen a drog adásvétele zajlott 2016 szeptember 26-án az apafai benzinkútnál, amikor a rendőrök lecsaptak. A rajtaütés során az egyik vádlottak elfogták, a másik férfi azonban autójával elmenekült. Hajdúhadház felé indult, majd átszáguldott Pallagon, nyomában a rendőrautóval. Pallag után végül feladta, félrehúzódott és megállt. A nyomozók nem találtak nála semmit, mire a vádlott elárulta, hogy menet közben kidobta a kábítószert az ablakon. A 4-es főút mentén rá is találtak később a rendőrök az 50 gramm kannabiszt rejtő csomagra.
A közlemény szerint pénteki tárgyaláson az alábbi ítélet született:
- Elsőrendű vádlott 4 év 6 hónap fegyházbüntetés
- másodrendű vádlott 4 év fegyházbüntetés
- a harmad- és negyedrendű vádlott 3 év fegyházbüntetés
- ötödrendű vádlott 2 év 6 hónap börtönbüntetés
- tizenharmadrendű – jelenleg is szabadságvesztés büntetését töltő – többszörös visszaeső vádlott 2 év 6 hónap fegyházbüntetés
- a többszörös visszaeső tizennegyedrendű vádlott 3 év fegyházbüntetés
- kilencedrendű vádlott 2 év 3 hónap felfüggesztett börtönbüntetés
- hatod-, heted-, nyolcad- és tizedrendű vádlott 5 év felfüggesztett börtönbüntetés
- tizenegyed- és a tizenkettedrendű vádlott 4 év börtönbüntetés.
A Debreceni Törvényszék ítélte nem jogerős, az ügy a Debreceni Ítélőtáblán folytatódik.










Hozzászólások