A negyedik szakasz építése is befejeződött, aminek következtében a Wesselényi utcától az Erdőspusztákig kerékpárúton lehet közlekedni. A projektet lezáró tájékoztatón csütörtökön Barcsa Lajos alpolgármester elmondta: a most átadott, Lion Office Center és a Diószegi úti kereszteződés közötti résszel együtt már több mint 90 kilométernyi kerékpárút van a városban.
2021 májusában kezdődtek el a munkálatok az Európai Unió támogatásával megvalósult projekt keretében. Akkor a Wesselényi utcán már meglévő kerékpárút folytatásaként a Vágóhíd utcai Lion Office Center bejáratáig, mintegy 870 méteren épült meg az első szakasz. Ezzel párhuzamosan valósult meg a Sikló utcától a Panoráma útig tartó rész 2,7 km hosszon. A beruházás harmadik eleme a Vágóhíd utca és a Diószegi út csomópontját kötötte össze a Sikló utcával, ez volt a leghosszabb, mintegy 3,5 kilométeres szakasz. Végül pedig 1,3 km-en a Vágóhíd utca páros oldalán épült meg a kerékpárút, összekötve a Lion Office Centert a Diószegi úti csomóponttal.
Az alpolgármester elmondta: 2020-ban 80 kilométernyi kerékpárút állt a debreceniek rendelkezésére. Azóta elkészült a Pallagi úton a TEVA bejáratáig tartó szakasz, a Kishatár és Torockó utcák mentén kialakított kerékpárút, és végül a keleti városrészen épült 8 kilométer hosszú szakasz.
„Ezen felül jelenleg is zajlik a Kishegyesi út mentén zajló, a Derék utcát is érintő kerékpárút-építés, a Kismacs felé vezető szakasz kivitelezése, a belvárosban pedig új útszakaszok épülnek és kerékpáros övezetek kijelölésére is sor kerül. Ezekkel együtt néhány hónapon belül több mint száz kilométerre nő a kerékpárút-hálózatunk hossza” – tette hozzá az alpolgármester.
A keleti városrészben épült 8 kilométer hosszú kerékpárút 760 millió forintból készült el, ebből az utolsó, befejező szakasz költsége 190 millió forint volt.










Hozzászólások