A bíróság első fokon meghozott döntése szerint (még elégséges szolgáltatásként gyermekfelügyelettel) jogszerű a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) közös sztrájkbizottsága által szervezett figyelmeztető sztrájk ma reggel 8 és 10 óra között – közölték a szakszervezetek még pénteken kora este. A sztrájkolók a megegyezés szerint ma reggel kockás inget fognak viselni.
A Portfolio cikke szerint Totyik Tamás, a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke az RTL Híradónak elmondta, hogy a szülőknek lehetőségük lesz arra, hogy az említett időintervallumban ne vigyék be gyermekeiket az iskolába. Ha ezt valakik nem tudják megoldani, akkor sincs gond, mert az oktatási intézményben minden gyermek számára fogják biztosítani a felügyeletet.
Azt nem tudni előre, hogy hány tanár csatlakozik a kétórás megmozduláshoz.
Nagy Erzsébet, a PDSZ választmányi tagja az RTL alapján megjegyezte, hogy nagyon sokan elbizonytalanodtak a sztrájkolni készülők közül. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma, bár nem fenyegette meg szankciókkal a sztrájkolókat, de leszögezte, egy törvénytelen sztrájk nem maradhat következmények nélkül. Az EMMI azért nevezi törvénytelennek a munkabeszüntetést, mert az elsőfokú bíróság döntése – mely szerint törvényes sztrájk – még nem emelkedett jogerőre.
Van olyan iskola, ahol minden tanár részt vesz a figyelmeztető sztrájkban, máshol senki, de egyetértenek a követelésekkel.
Ezt kérik a szakszervezetek:
- A pedagógusok további 45 százalékos béremelésben részesüljenek!
- Valódi pedagógus-életpályára van szükség!
- A heti kötelező óraszám 24 órára csökkenjen!
- Az osztályfőnöki funkció heti 2 órával számítson bele a heti kötelező óraszámba!
- A pedagógiai asszisztensek gyermekfelügyelettel töltött heti óraszáma maximum 35 óra legyen!
- A kormány érdemben működtesse az oktatás területén a szakmai és érdekképviseleti fórumokat!










Hozzászólások