A Thomas Mann utcáról vitték el a kocsit, a Sínai Miklós utcáig jutottak vele.
Kamaszokkal szemben fejeződött be a nyomozás a Debreceni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályán. A gyanú szerint egy 11 éves és egy 16 éves fiú lovasított meg a debreceni Thomas Mann utcából egy ott parkoló autót.

A lopásról a kocsi tulajdonosa értesítette a hatóságokat, akik hamar a feltételezett elkövetők nyomára akadtak
A nyomozás adatai szerint a két fiatal beült a nyitott autóba, azzal a Sínai Miklós utcára mentek, ahol nekiütköztek egy parkoló járműnek. A nyomozók a 16 éves fiút gyanúsítottként kihallgatták, gyermekkorú társát pedig meghallgatták az üggyel kapcsolatban.
derül ki a police.hu-n megjelent közleményből.

Hogy mi volt a két kamasz indítéka a jármű elkötésekor, az a közleményből nem derült ki. Az viszont igen, hogy a Debreceni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya jármű önkényes elvétele bűntett megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást, ami nemrég lezárult, az ügy a bíróságon folytatódhat.










Hozzászólások