Miskolcon is több helyen okozott fennakadást a közlekedésben hétfőn a téli időjárás: a közösségi közlekedésben részt vevő járműveknek elsősorban a Bodótetőn és a Gömöri pályaudvarnál okozott nehézséget a havazás – derül ki a városháza sajtóosztályának közleményéből. Voltak fennakadások Komlóstetőn és az Avason is; a Csanyikvölgy közelében egy autóbusz keresztbe fordult az úton.
Az önkormányzat közlése szerint a közfoglalkoztatottakkal együtt mintegy kétszázötven ember dolgozik a Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. "kötelékében" a város utcáin. Minden városrészben tisztítják a villamos- és autóbuszmegállókat a hótól. A munkában hét gép vesz részt, Bükkszentlászlón, Berekalján, a Kiliánban, Komlóstetőn, a Bodótetőn, a Bábonyibércen, Görömbölyön, Hejőcsabán, Diósgyőrben, továbbá a csanyiki állatkert környékén is.
Javult a helyzet a vasúti közlekedésben a délutáni órákra a reggeli állapotokhoz képest – tudatta Kavalecz Imre, a Mávinform sajtóügyeletese az MTI-vel közleményben hétfőn.
Két vonalszakaszon, Bakonyszentlászló és Zirc, valamint Szentgál és Városlőd-Kislőd között a vasúti pályára dőlt fa miatt szünetelt a vonatközlekedés.
A váci vonalon a napközbeni vasúti átjárós baleset, illetve a Nyugati pályaudvari nehézkes váltóállítás okozott többórás késéseket minden vonatnál. A délutáni órákra javult helyzet, a Nyugati pályaudvarról induló és oda érkező vonatok 40-70 perces késéssel közlekednek. Az érintett vonalak: Budapest-Vác-Szob, Budapest-Veresegyház-Vácrátót-Vác, Budapest-Esztergom, Budapest-Lajosmizse, Budapest-Cegléd-Szolnok-Debrecen-Nyíregyháza-Záhony, Budapest-Szeged.
A Budapest-Vác-Szob vonalon a Nyugati pályaudvarról félóránként indulnak a minden állomáson és megállóhelyen megálló személyvonatok, visszafelé Vácról ugyanez a menetrend érvényes. A szobi utasoknak mindként irányban a váci állomáson át kell szállniuk.
A Budapest-Cegléd vonalon hétfőn a zónázó vonatok minden állomáson és megállóhelyen megállnak, a monori személyvonatok kimaradnak a menetrendből.
A budapesti pályaudvarokon és vasútvonalakon letakarították a havat a váltókról és a peronokat is megtisztították.
(MTI)
Hozzászólások