Morvai Ferenc életének egy hosszú korszakát a Fiumei úti sírkertben talán végleg lezárta. Az általa – és Petőfi szibériai halálában hívők által – Petőfinek tulajdonított, Szibériában talált csontokat pénteken rendes sírba temette, bár ez nem volt egyszerű – írja az Index.
A Megamorv-Petőfi Bizottság pénteken Petőfi-emléknapot tartott koncertekkel, táncjátékkal, oratóriummal. A rendezvény fénypontja eredetileg 17:00-kor a Fiumei úti sírkertben lett volna, a bizottság szerette volna a barguzini állítólagos Petőfi maradványait eltemetni a Petőfi család ott található sírboltjába. Erre azonban nem kaptak engedélyt, mert a Budapesti Temetkezési Intézet Zrt. hiánypótlásra kérte fel a bizottságot, amit az nem tett meg. Valószínűleg nem volt elég meggyőző a maradványok eredete – az MTA jó 15 éves állásfoglalásai szerint nem igazolható, hogy a barguzini csontok Petőfihez tartoztak volna.
A bizottság – aminek vezetője Morvai Ferenc – tehát csak egy megemlékezést tarthatott volna ma délután ötkor, ám úgy tűnik, cseleztek egyet. A rendezvényen Morvai az Indexnek elmondta, hogy szűkebb keretek között már péntek délelőtt tartottak egy megemlékezést a sírkertben, és egy szarkofágot is elhelyeztek az 58-as parcellánál, amit két pap megszentelt. Morvai elmondta, egy strómanon keresztül vásároltak egy sírhelyet, amire elkészíttettek egy márvány sírkövet, a feliratot pedig az utolsó pillanatban vésték fel rá. Hozzátette, jogászai kidolgozták, hogy lesz védhető az egész.
A márványon a következő olvasható:
Petőfi Sándor költő, forradalmár
Született Magyarországon 1823-ban
Meghalt Szibériában, 1856-ban
Eltemette 2015. július 17-én a Megamorv-Petőfi Bizottság Egyesület










Hozzászólások