Nehéznek ígérkező mérkőzés várt vasárnap este a DEAC jégkorongozóira, ugyanis az UNI Győr ETO HC együttese érkezett Debrecenbe. Mint a hivatalos honlap emlékeztet rá, ebben a szezonban először találkozott egymással a két csapat, a korábbi eredmények alapján pedig borítékolható volt, hogy küzdelmes, kemény meccs vár a hajdúságiakra.
Nos, ez így is lett, a DEAC két szoros harmadot követően végül kapitulálni kényszerült, a győriek 5-2-re győztek a Debreceni Jégcsarnokban.
DEAC – UNI Győr ETO HC 2-5 (0-1, 1-1, 1-3)
Gólszerzők: Spirko és Novotny, illetve Kmec (2), Szlama, Majoross és Schmál
David Musial: Próbáltuk a legtöbbet kihozni magunkból; az első két harmadban szoros volt a mérkőzés, 2-1-nél úgy gondoltam, hogy megnyerhetjük, de aztán két gólt engedtünk az ellenfelünknek, egyedi hibákból. Dolgozunk tovább, holnap pihenőnapot kapnak a srácok, de utána ismét elkezdünk dolgozni, készülünk a következő meccsre, ahol jobbnak kell lennünk.
Fotó: jegkorong.deac.hu
Hozzászólások