Előrébb tartunk, mint négy éve – értékelt Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn, napirend előtt a parlamentben.
A kormányfő az őszi ülésszak első napján az előző parlamenti ciklus közepe óta elvégzett kormányzati munkáról adott számot felszólalása elején. Úgy fogalmazott: "sokat dolgoztunk, és ennek eredményeként jó úton, jó pályán haladunk, végre megint van jövőnk, van miben reménykedni".
"Munkás évek állnak mögöttünk" – értékelt.
Orbán Viktor miniszterelnök szerint Európának fel kell ébrednie, a migránsválság ugyanis nem fog magától megoldódni.
A kormányfő hétfőn a parlament őszi ülésszaka első napján azt mondta, hibának tartja, hogy Brüsszel naivitással válaszolt a bevándorlás által okozott kihívásokra.
A naiv politika bódulatot okoz, elveszi a cselekvőképességünket és bajt hoz a fejünkre. Ma ez a naivitás Brüsszelben általános – fogalmazott.
Orbán Viktor napirend előtt felszólalásában hangsúlyozta: nem belső leszámolásra, hanem értelmes vitákra, egységre van szükség Európában.
Orbán Viktor a pozsonyi EU-csúcson is fel fog lépni "a naiv és veszélyes" bevándorláspolitika ellen, amely helyett erőt felmutató önvédelmi migránspolitikát javasol. A miniszterelnök úgy fogalmazott: a brüsszeli politika civilizációs katasztrófához vezet, amely lassan de feltartóztathatatlanul halad.
Kijelentette: a tagállamok szintjén kell megerősíteni az Európai Uniót, annak alapját ugyanis a tagállamok és nem a brüsszeli intézmények adják.
A kormányfő hangsúlyozta: gazdaságilag is meg kell erősíteni a közösséget, amelynek versenyképessége globális szinten hatalmasat csökkent az elmúlt évtizedben. Nem kilépni akarunk, hanem meg akarjuk javítani – mondta az unióról, hozzátéve: Magyarország egy európai hadsereg felállításának gondolatát is támogatja.
Orbán szerint a magyar migrációs politika erkölcsileg is megalapozott: a segítséget kell odavinni, ahonnan a bevándorlók jönnek, nem pedig a bajt idehozni. A miniszterelnök Magyarország megvédését nevezte az október 2-i kvótanépszavazás céljának.
A kormányfő azt mondta, "a kvótanépszavazással meg akarjuk változtatni a brüsszeli bizottság által már meghozott döntéseket", amelyek közül kiemelte: felső határ nélküli, automatikus bevándorlószétosztási mechanizmust akarnak megvalósítani, és könnyítenék a családegyesítés folyamatát.
Brüsszelnek azonban ez sem elég – folytatta -, "cselre készülnek", mert ha nem boldogulnának a nemzetállamokkal, akkor majd boldogulnak baloldali városokkal. "Most fog eldőlni, hol lesznek migránstelepek" – mondta Orbán Viktor, aki ezért a baloldali vezetésű településeken élőknek is azt tanácsolja, menjenek el szavazni október 2-án.
A kvótareferendum nemcsak egy országos népszavazás, hanem 3200 helyi népszavazás is, mert Brüsszel terve nemcsak az országot fenyegeti, hanem a településeket is – fogalmazott a miniszterelnök.
(MTI)










Hozzászólások