A debreceni Vojtina Bábszínház az év utolsó havában is impozáns programokkal várja a gyerekeket illetve a családokat. Az előadások és foglalkozások mellett azonban – a december hónap ünnepi hangulatához illően – folyamatos meglepetésekben is részesülhetnek mindazok, akik ellátogatnak a bábszínház színes és számtalan programjai valamelyikére.
A Színháztermi előadásokat illetően rögtön egy ősbemutatóval indul a hónap: december 1-jén 10 órakor az Óriásölő Margaret című darabot lehet családi előadás keretében megtekinteni. December 3-ától 8-áig délelőtt és délután is meg lehet nézni A Csizmadia, a Szélkirály és a Nyúlpásztor esete című produkciót, s e darab mellé a gyerekek minden alkalommal meglepetést is kapnak. December 10-től 20-áig visszatér a bábszínház színháztermébe az Óriásölő Margaret című előadás, majd 22-én, 28-án és 29-én ismét A Csizmadia, a Szélkirály és a Nyúlpásztor esete lesz terítéken.
A bábszínház Játszószínházát a karácsonyi hangulatnak megfelelően szinte egész hónapban a „Menjünk el a látására” című szertartásszínházi rítusjáték „uralja”. Ettől eltérést a bábszínháznak ebben a terében csak december 28-án és 29-én tapasztalhatnak a látogatók, amikor 10 órától A papucsszaggató kisasszonyokat lehet családi előadás keretében megtekinteni. Illetve a népszerű Babusgató ebben az ünnepi hónapban sem maradhat el: a legkisebbeket a Játszószínház ezúttal december 13-án 10 és 14 órától, 15-én 10 órától és 16-án 10 órától várja erre a foglalkozásra.
A november 18-án megnyílt tárlat, a fiatal bábtervező Michac Gábor Végtelen végeken című kiállítása is várja decemberben a látogatóit hétköznap 8 és 17 óra, hétvégén pedig 9 és 12 óra között.
A színház a karácsonyi ünnepek miatt a következő nyitva tartás szerint fog működni: 2019. december 23-a és 27-e között zárva lesz a bábszínház. 2019. december 28-án és 29-én 9 és 12 óra között nyitva tartanak, 2019. december 30-a és 2020. január 2-a között pedig ismét zárva lesznek.
Most pedig következzen a programok részletes leírása:
Kiállítás
Végtelen végeken
Michac Gábor kiállítása
A fiatal alkotó, Michac Gábor díszlet-, jelmez- és bábtervező, 2010-ben végzett a Kaposvári Egyetem Művészeti Karán. Az azóta született színházi, látványtervezői alkotásait szinte lehetetlen számba venni, olyan gazdag és sokszínű eddigi munkássága. Formavilága lenyűgöző: szenvedélyes, pazar és időnként minimalista. Mértéke a sokszínűségben a minőség, figurái formabontóak és bátor vizualitással megfogalmazottak.
Ebben az évadban két vojtinás előadás tervezője is a művész: A Csizmadia, a Szélkirály és a Nyúlpásztor esete valamint A libapásztorlány című előadásokban láthatók játék közben alkotásai.
A színháztermi előadások részletes leírása
Óriásölő Margaret
Margaret, a fiatal falusi lány hős szeretne lenni, Simon, a legkisebb királyfi pedig mesemondó. A környezetük nem érti, kineveti, kigúnyolja őket. Hogyan is lehetne egy gyenge leányból lovag? Milyen királyfi az, akit jobban érdekelnek a mesék, mint a kardforgatás? Margaret és Simon találkozása egy rendhagyó hőstörténet kezdete, melyben nem csupán a természet erőivel, a tengeri szörnnyel és az óriással kell megküzdeniük, de le kell győzniük saját félelmeket is. Óriásölő Margaret meséje élőzenés, bábos hőstörténet, lovagregény, amely az iskolás közönségnek szól a bátorságról, az önazonosságról és a történetmesélés erejéről. Mert minden kornak szüksége van hősökre, de mesemondókra is, hogy a hősök tettei fennmaradjanak.
Az előadást 6 éves kortól ajánlják!
Csizmafényesítő hét
Mikulásváró a Vojtinában
Maga a Mikulás látogat el 2019. december 3-a és 8-a között a Vojtina Bábszínházba, hogy A Csizmadia és a Szélkirály esete című bábelőadással kedveskedjen a gyerekeknek. Talán még a rakoncátlan krampuszait is elhozza. Sőt… még az is lehet, hogy az előadás után más meglepetéssel is készül! De ezt csak az tudja meg, aki aznap reggel kipucolja kis csizmáját, s felkerekedik, hogy megnézze az előadást!
A Csizmadia, a Szélkirály és a Nyúlpásztor esete
Nyulakat pásztorolni? Ki hallott már ilyenről? Valószínűleg senki, de én mondom nektek, nem könnyű mesterség: az erre, arra, meg amarra ugráló nyulakat egy helyre terelni, és ott is tartani bizony embert próbáló feladat. Márpedig ezt a próbatételt kell kiállnia annak a szegénylegénynek, aki szeretné elnyerni a királylány kezét, és a birodalom felét.
A szegény csizmadia meg kénytelen a Szélkirályhoz fordulni, miután az az utolsó szemig kifújta a vékájából a fáradságos munkával megszerzett lisztet. A Szélkirály kárpótolja is a szegény csizmadiát. De vajon jól használja-e majd az ölébe hullott ajándékokat a csizmadia?
Ebben az előadásban két kevésbé ismert, de méltatlanul mellőzött magyar népmese elevenedik meg egy paravános-kesztyűsbábos játék keretében, sok zenével.
Az előadást 4 éves kortól ajánlják!
A játszószínházi előadások részletes leírása
„Menjünk el a látására!”
Szertartásszínház-rítusjáték
Karácsony havában ünneplőbe öltözve, narancs- és fahéjillattal, énekekkel várnak mindenkit a Játszószínházban, hogy együtt készülhessünk a Nap fordulójára. A program során, ahogy népünk a régi időkben mondta, mesélnek a Fénykrisztus születéséről. A betlehemi templomban megtáncoltatják a három pásztort, a gonosz Heródes királyt, és megidézik a napkeleti bölcseket.
Az előadást 3 éves kortól ajánlják!
A papucsszaggató királykisasszonyok
Kamarajáték
Ki látott már olyan tarisznyát, amely sohasem telik meg, s olyan bundát, amit, ha valaki magára kanyarít, láthatatlan lesz? Ki találkozott már olyan ördöngős lélekkel, aki álomport hint mindenkire, aki útjába kerül? Az is igencsak fogas kérdés, hogy egy éjszaka alatt miképpen feslik szét egy pár papucs? A juhászlegény, mint minden mese hőse sok mindennel szembenéz, utazik erdőkön, mezőkön át, lát olyan csodákat, ami számára is hihetetlen. S hogyan nyeri el a legkisebb királylány kezét? No, ez igazán rejtélyes!
Az előadást 3 éves kortól ajánlják!
Babusgató
Bölcsőszínház
Havonta várják a gyerekeket és szüleiket erre a foglalkozásra. Péntekenként kettő, vasárnap és hétfőn egy-egy játék keretében ismerkednek a legfiatalabb játszótársaik „természetrajzával”. Táncolnak, énekelnek, mesélnek, azaz babusgatnak.
Gyürky Katalin
Hozzászólások