A Debreceni Tankerületi Központ Diákönkormányzati Tanácsa november 12-15. között létrehozott egy SULIVÁLASZTÓ programot. A program címe: SULIVÁLASZTÓ SULIFÓRUM, helyszíne a FÓRUM Debrecen. Ez az esemény "diákoknak, diákokról, diákok által" elv alapján működik.
Minden középiskola egy-egy standon lesz elérhető november 12. és 15. között 14-18 óráig az érdeklődők számára, ahol beszélgethetnek a középiskolás diákokkal iskolájukról, diákéletükről, megtudhatják, milyen az élet diák szemmel ezekben a középiskolában. Kérdéseikre is szívesen válaszolnak a standokon lévők. Filmek, illetve szóróanyagok, képek segítségével jelenítik meg az iskolájukra jellemző tevékenységeket, eredményeket. A standoknál különböző, a szakokhoz kapcsolódó játékokba lehet bekapcsolódni, illetve iskolai életbe bevezető kiadványokat lehet megismerni.
A színpadi előadások is ezt segítik elő, itt színes produkciókkal, előadásokkal készül minden középiskola.
- 2018. november 12. hétfő – 14:15 és 16:00 Tóth Árpád Gimnázium – Kós Károly Művészeti Szakgimnázium és Kollégium diákjai mutatkoznak be iskolájuk képviseletében:
- Keddtől csütörtökig 15:30 és 17:00 órai kezdettel további iskolák fiatal tehetségei népszerűsítik intézményeiket:
- 2018. november 13. kedd – Hajdú-Bihar Megyei Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium – Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakgimnázium és Zeneiskola – Alapfokú Művészeti Iskola
- 2018. november 14. szerda –Medgyessy Ferenc Gimnázium és Művészeti Szakgimnázium – Debreceni Csokonai Vitéz Mihály Gimnázium
- 2018. november 15. csütörtök – Debreceni Ady Endre Gimnázium – Debreceni Fazekas Mihály Gimnázium










Hozzászólások