Klaus Iohannis román államfő kihirdette kedden „a közigazgatási egységek zászlainak a kitűzését és használatát” szabályozó törvényt – közölte honlapján az elnöki hivatal.
A román parlament május közepén fogadott el a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) támogatásával egy olyan zászlótörvényt, amely kizárólag a közigazgatási egységeknek teszi lehetővé a saját zászló használatát. A törvény értelmében az önkormányzatok által javasolt zászlót a kormánynak kell jóváhagynia, és két közigazgatási egységnek nem lehet ugyanaz a zászlaja.
Míg a román nyelvű sajtó a törvény elfogadását az RMDSZ lobbierejének tulajdonította, és úgy tekintette, hogy a jogszabály a székely zászló kitűzését rendezi, a székely lobogót nemzeti jelképpé tevő Székely Nemzeti Tanács (SZNT) úgy értékelte, hogy a törvényt a székely zászló ellen hozták, és levélben kérte az elnököt, hogy küldje vissza a jogszabályt a parlamentbe újbóli megfontolásra.
(MTI)










Hozzászólások