A három pályamű közül a bírálóbizottság Bordás Péter terveit ítélte a legjobbnak – megújul az Aquaticum Mediterrán Élményfürdő és a régi uszoda.
Az utóbbi időszakban jelentős fejlesztések mentek végbe a debreceni Nagyerdőn. A korszerűsítés nem áll meg, újabb projektre készül a város, hiszen két fürdőegység is megújulhat.
A 2003-ban megépült Aquaticum Mediterrán Élményfürdő elsősorban a családok igényeit szolgálja ki – hangsúlyozta Barcsa Lajos a tervpályázat eredményét bemutató sajtótájékoztatón. Debrecen alpolgármestere a bírálóbizottság elnökeként vett részt a beérkezett tervek értékelésében. Hozzátette: a fedett élményfürdő népszerű, hiszen 2019-ben 279 ezer látogatót vonzott, de az elmúlt években szinte a teljes környezete megújult, így szükségessé vált a korszerűsítése.
A tervpályázat során javaslatokat vártunk az élményfürdő és a régi uszoda átalakítására, valamint a két épület környezetének újragondolására. Emellett az élményfürdő csúszdarendszerének bővítésére, vendéglátóegységek kialakítására és új közösségi terek kialakítására is vonatkozott a felhívás. Széleskörű szakértői gárda bevonásával született meg az a döntés, hogy a Bord Építész Stúdió Kft. nyerte a tervpályázatot
ismertette Barcsa Lajos.
Az élményfürdő egykori hullámmedencéjének helyén a földszint alatti térben, egy újonnan kialakított medence kap majd helyet, két, odaérkező csúszdával. Ez a szint átjárást biztosít majd az új uszodába is. Külön kiemelendő, hogy régi fedett uszoda felújításánál a tervezők szem előtt tartották a régi, jellegzetes színű és formájú boltozatot, melyen a kivitelezés során nem változtatnak majd.
A két egység együttes átalakítását a Magyarország kormányával kötött megállapodásunk teszi lehetővé: a Kisfaludy Program keretében nagyon jelentős támogatás áll Debrecen rendelkezésére a turisztikai fejlesztések végrehajtására. A cél az, hogy már jövőre elkezdődjön a kivitelezés, várhatóan 2024-re készülhet el az új attrakció
fogalmazott a városvezető.
Íme a nyertes pályázat, amely igen impozánsnak ígérkezik:




















Hozzászólások