A felvételnek borzalmas alapzaja volt, a zene torzan csikordult elő a monó, alias egyhangszórós magnóból, időnként húzta is a szalagot. Előtte nemigen hallottam ilyesféle muzsikát, és padlót fogtam az elementáris erejű, egyedi ízű rockzenétől. Tízéves voltam, és elkerekedett szemmel néztem a tőlem évekkel idősebb szomszéd srácra: mi ez a zene?
„Ez? – kérdezett vissza vigyorogva Jancsi. – Ez a Beatrice, aki pedig énekel, ő Nagyferó – így, egybeírva ejtette ki, mint egy fogalmat, egy összefüggő mea culpát. „Ha egyszer meghallod, örökre nagyferós leszel! – tette hozzá, ezzel megfordította a „kalózban felvett”, sokszorosított koncertet tartalmazó kazettát, és jöhetett a B oldal.
Este otthon már a Jancsitól kölcsönkapott hanghordozót hallgattam oda és vissza, késő éjjelig. Aha, ez a Beatrice – állapítottam meg újra meg újra. A Ricse, egyedi, lázadó szövegekkel és baromi jó zenével. Nagyferó.
Annak az évnek a karácsonyán, immáron 11 esztendősen, a Ricse feloszlása után alapított Nagy Feró és a Bikini zenekar debütáló nagylemezét kértem a fa alá, konszolidált szüleim megdöbbenésére. Akkor még nem tudták, hogy én már örökre elvesztem zeneileg. A „Hova lett…” album még jobban letaglózott, mint egy fél éve a Beatrice, azóta is azt tartom a legjobb/progresszívebb/lázadóbb/szarkasztikusabb/pofátlanabb/szabadabb magyar korongnak. Minden hangja arany, és 2021-ben is meg tud fogalmazni valami fontosat, noha 1983-ban készült. A „Hova lett…” méltó folytatása a következő évben megjelent „XX. századi híradó”, aztán amilyen gyorsan kinőtt a semmiből, olyan gyorsan véget is ért a Bikini nagyferós korszaka.
A frontember újra összegründolta a Ricsét, számtalan klasszikus dalt adva még a magyar rockzenének.
Feró kalandos életútját, elhajlongásait mindenki minősítheti a maga módján, én a „Hova lett…” albummal azonosítom, a sallang nem érdekel, a csontot rágják mások.
A nemzet elnyűhetetlen csótánya ma lett 75 éves. Mit is mondhatnék?
„Jó szelet kívánok!”
(Tamás Nándor)
Fotó: Nagy Feró és a Beatrice facebook-oldala
Hozzászólások