A Debreceni Egyetem élvonalbeli kosáralakulata a Zalaegerszeget fogadta pénteken a bajnoki negyeddöntő harmadik meccsén.
Pethő Ákos tanítványai élet-halál küzdelmet kellett, hogy vívjanak, hiszen a párharcban a ZTE 2-0-s vezetéssel érkezett a cívisvárosba. Egy győzelem esetén a zalaiak kerültek volna elődöntőbe.
Szoros csata zajlott a parketten az első felvonásban. Pongó Máté aktivizálta magát, majd csatlakozott hozzá Andre Williamson és Djordje Drenovac is a pontgyártásban, Tóth Ádámék azonban nem engedtek, rendre döntetlen közeli volt az állás vagy a felek felváltva 2-3 ponttal tudtak vezetni. Tíz percnyi játékot követően Mócsán Bálint hárompontosával 24-21 állt az eredményjelzőn. A folytatásban a Zalaegerszeg tudta érvényesíteni akaratát, a palánk alatt azonban Garamvölgyi Ákos mozgott magabiztosan, valamint Danilo Osztojics is jelentős fejtörést okozott a riválisnak. A nagyszünetben 44-41 volt az állás.
A fordulás után, hasonlóan az előző két etaphoz a ZTE légiósai voltak eredményesek a negyed elején, mígnem Kyan Anderson sikeres kinti dobása törte meg a debreceni csendet. Ötpontos vendég vezetést követően Drenovac és Mócsán is bezúgatott egy-egy triplát, azonban ez csupán arra volt elég, hogy a kék-fehérek mindössze egypontos előnnyel vágjanak neki az utolsó csörtének: 58-59. Majd jött a sorsdöntő menet. Egyre feszültebb volt a légkör, fizikális küzdelmet láthatott a publikum, jócskán megszaporodtak a faultok, érződött, hogy mindkét csapat az életéért küzd. Az utolsó perchez érkezve a DEAC immár igyekezett kihasználni minden egyes másodpercet, majd 77-77-es állásnál Osztojics állhatott a vonalhoz szabálytalanságot követően. A cívisvárosiak magasembere egy büntetőt értékesített, amely elegendő is volt a diadalhoz: 78-77.
Győzelmével 2-1-re szépített az egyetemi gárda, amely eredménnyel életben tartotta elődöntős reményeit. A folytatásban hétfőn Zalaegerszegen találkoznak a felek.










Hozzászólások