A 2015. évi európai mobilitási héthez és autómentes naphoz csatlakozva 2015. szeptember 20-án – vasárnap – autómentes napot rendeznek Debrecenben, a Nagyerdei parkban. Az esemény a város önkormányzata, a DKV Debreceni Közlekedési Zrt., a DV Parking Kft., a Magyar Kerékpárosklub Debreceni Területi Szervezete, a „Jó bringa” Egyesület, a Nagyerdei Kultúrpark, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Debreceni Tankerülete, a Debrecen Városi Rendőrkapitányság, a Debreceni Közterület-felügyelet, valamint a Debreceni Regionális Közlekedési Egyesület (Derke) együttműködésével valósul meg.
Közlekedési verseny
A DKV Debreceni Közlekedési Zrt. az autómentes napon a trolibuszra, mint környezetkímélő közösségi közlekedési eszközökre fókuszál. A közlekedési versenyben résztvevők feladata a városon belül megadott pontból megadott pontba történő eljutás a közösségi közlekedési eszközök igénybe vételével. A tervezéshez a DKV új internetes honlapjának (www.dkv.hu) útvonaltervezőjét használhatják a csapatok az indulásnál.
A verseny feltételei: A versenyen elsősorban 2-6 fős csapatok, családok vehetnek részt. A regisztrációnál a versenyzők megkapják menetlevelüket, melyen fel vannak tüntetve a feladatsorok. A csapatoknak a városban a közösségi közlekedési járműveket használva fel kell keresniük bizonyos helyszíneket ahhoz, hogy az adott kérdést meg tudják válaszolni. A játékban az idő is számít. A regisztrációnál rögzítik a csapat indulásának valamint a beérkezési ponton az érkezésének időpontját. A csapat létszámát is feltüntetik a menetlevélen, ugyanis ezzel ingyen utazhatnak a DKV járművein a versenyzők. A közlekedési társaság a verseny sikerességének érdekében ezen a napon, az érintett szakaszokon sűríti járatait.
Indulási pont: a Régi Városháza (Piac utca 20.) előtti sátor, illetve asztal. Regisztráció 9.00 és 11.00 óra között.
Érkezési pont: a Nagyerdei Kultúrpark (Ady Endre utca 1.), dodzsempályája, legkésőbb 14.00 és 14.30 óra között.
Kerékpáros programok
Tour de Debrecen a Pallagi út – Móricz Zsigmond körút – Kartács utca – Doberdó út – Böszörményi út – Balmazújvárosi út útvonalon, majd visszafelé, rendőri biztosítás mellett, szakaszos zárással. 120 kilométeres távra az indulás 10.30 órakor, 55 kilométeresre 10.35 órakor lesz.
- a Nagyerdei körútnak a Pallagi út és az Ady Endre út közötti szakaszán 12.00 és 18.00 óra között. (Eredményhirdetés várhatóan 18.00 órakor.)
- a Ködszínház – Pallagi út – Békás tó – Nagyerdei körút – Egyetem tér – Egyetem sugárút – Bethlen utca – Hatvan utca – Tisza István utca – Széchenyi utca – Kossuth utca – Burgundia utca – Rákóczi utca – Hunyadi utca – Bethlen utca – Egyetem sugárút – Füredi út – Nyíl utca – Hadházi út – Ady Endre utca – Ködszínház útvonalon. Indulás: 13.00 és 14.00 óra között.
Mind DKV közlekedési versenye, mind a Tour de Debrecen kerékpáros versenyeinek eredményhirdetése várhatóan 15.00 órakor lesz a Ködszínház mellett felállított színpadon. Ekkor jelentik be az állatkertben nemrég született kis zebra névadópályázatának eredményét is.
Az eredményhirdetésen részt vesz Komolay Szabolcs alpolgármester, Nagy Attila, a DKV Zrt. vezérigazgatója, Nyikos István, a DV Parking Kft. ügyvezetője és Nagy Gergely Sándor, a Nagyerdei Kultúrpark igazgatója.
A résztvevők az eredményhirdetést követően a Nagyerdei Kultúrpark által vásárolt új, környezetbarát elektromos kisautókkal oda utazva meglátogatják a kis zebrát. (A látogatás is sajtónyilvános.)
A nap folyamán az Ady Endre úton felállított sátrakban a DV Parking Kft., a DKV Zrt., a Derke, a rendőrség és a kerékpáros klub várja programokkal, látnivalókkal az érdeklődőket (például önjáró trolibusz, elektromos autó, verseny elektromos távirányítású autókkal, állatsimogató, KRESZ-treszt, kerékpáros KRESZ-pálya, tudnivalók kerékpárosoknak, rendőrségi bemutatók). A Nagyerdei Kultúrpark állatsimogatója 11.00 órától látogatható a Ködszínház mellett.
Ezen túlmenően ezen a napon a DKV villamosain, trolibuszain és helyi járatú autóbuszain a gépkocsijuk forgalmi engedélyét felmutatók ingyenesen utazhatnak, a Nagyerdei Kultúrparkot pedig a kerékpáros- és közlekedési verseny regisztrált résztvevői ingyenes belépőkkel látogathatják.
A Nagyerdei parkban a rendezvény zavartalan lebonyolítása érdekében a Ködszínháznál, valamint a Pallagi úton és az Ady Endre utca ahhoz közeli szakaszain forgalmi terelések, forgalomkorlátozások várhatók!










Hozzászólások