Finn egyetemi delegáció a Debreceni Egyetemen

Kép: hirek.unideb.hu

A turkui Alkalmazott Tudományok Egyetemének delegációja a CARPE konzorcium tagjaként a Debreceni Egyetemre (DE) látogatott. A finn intézmény képviselői hétfőn és kedden elsősorban a képzési kínálattal ismerkedtek és tájékozódtak a további közös kutatási lehetőségekről. A kétnapos találkozón téma volt a hallgatók és oktatók nemzetközi mobilitása is.

A DE 2015 májusában csatlakozott a CARPE (Consortium for Applied Research and Professional Education) nemzetközi konzorciumhoz, amelynek Európa vezető alkalmazott tudományokkal foglalkozó egyetemei a tagjai:

Az együttműködés célja olyan hálózat működtetése, amely lehetőséget teremt a nemzetközi tapasztalatcserére, közös kutatási és képzési programok indítására, illetve elősegíti a hallgatók és az oktatók cseréjét az intézmények között.

Turku és Debrecen egyeteme között eddig elsősorban a bölcsészettudományok terén volt jelentős az együttműködés, a mostani látogatás során a kapcsolatok bővítése volt terítéken. A vendégek prezentációk segítségével ismerkedtek a DE gazdálkodás és menedzsment képzésével, a természet-, az agrár- és a sporttudományok oktatási és kutatási lehetőségeivel.

A Juhani Soini rektorhelyettes vezette delegáció az érintett karokra is ellátogatott, így szerezve személyes tapasztalatokat a különböző intézetek infrastruktúrájáról, emellett megismerkedtek a DE Tudományos Igazgatóság, a Kutatáshasznosítási és Technológiatranszfer Központ, valamint a Nemzetközi Iroda tevékenységével is.

2021-ben online volt lehetőségünk a találkozásra, amikor a Debreceni Egyetem adott otthont a CARPE konferenciának, így a mostani megbeszélés különösen fontos mindkét intézmény számára a tudományos, oktatási és közös pályázati együttműködés további bővítése szempontjából

tájékoztatta a hirek.unideb.hu portált Csernoch László.

A CARPE soron következő konferencia május 24-26. között a University of the West of Scotland-on lesz.

Forrás: DE M. Tóth Ildikó Sajtóközpont – BZs

Exit mobile version