A Baptista Tevékeny Szeretet Misszió és jogelődje, a Tevékeny Szeretet Közössége 10 éve végez társadalmi szolgálatot, melynek keretében nehéz sorsú, elesett, elszegényedett emberek mindennapjaiban nyújt segítséget. Munkájuk során sem etnikai, sem vallási, sem egyéb hovatartozást nem vizsgálnak, egyetlen szempont, hogy enyhítsék a problémákat, segítsék a mindennapok méltóságteljes megélését. Alapítványuk szintén a rászorulók, a társadalom perifériáján lévők, a koruk vagy egészségi állapotuk miatt nehéz helyzetben lévők segítését tűzte ki célul. Debrecenben is gyűjtenek és segítenek.
Jelenlegi adománygyűjtésükkel a Kenézy Gyula Kórház és Rendelőintézet Gyermek- és Ifjúságpszichiátriai Osztályát, illetve az ott kezelt gyerekeket, fiatalokat kívánják támogatni. Ezeknek a gyerekeknek, fiataloknak a betegségük mellett sok esetben a támogató családi szeretet hiányával is meg kell küzdeniük, vagy azzal, hogy családjuk jövedelme a minimális szükségleteik kielégítésére sem elég. Az Osztály vezetőjének tájékoztatása szerint az alábbi tárgyak, játékok segítenék a munkájukat, illetve okoznának örömet a gyerekeknek: rajzeszközök, kifestő könyvek, életkornak megfelelő (3 évtől-18 éves korig) könyvek, ill. úgynevezett kreatív játékok (gyurma, társasjáték, építőjátékok stb.). Emellett ruhaadományt is örömmel fogadnak.
Az adományokat az alábbi címekre vihetik be a segíteni vágyók: Baptista Tevékeny Szeretet Központ (Simonyi u. 14), Napló-székház (Dósa nádor tér 10.). A gyűjtés december 10-én kezdődik és január 10-ig tart.










Hozzászólások