Nyugatról kelet felé haladva egy keskeny, szakadozott felhősáv vonul át felettünk, amelyből legfeljebb északon elvétve fordulhat elő kisebb záporeső – jelentette az OMSZ. Este keleten még lesznek felhősebb területek. Vasárnap már napos időre van kilátás kevés gomoly- és fátyolfelhővel, csapadék nélkül. A szél fokozatosan északnyugatira, északira fordul, és a Dunántúlon, majd délutántól északkeleten, keleten is megélénkül, helyenként megerősödik. Vasárnap már csak helyenként lehet élénk a légmozgás.
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 9 és 15 fok között várható, de a derült, szélvédett északi völgyekben 5, 8 fokig is lehűlhet a levegő.
A legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap 19 és 25 fok között alakul.
(MTI/HP)
Hozzászólások