A Debrecen-Árpád téri református templom tornyának felújítási munkáit az Emberi Erőforrások Minisztériuma által biztosított pályázati források segítségével sikerült megvalósítani, közel 42 millió forint összegből.
Az adományokból összegyűlt önerő felhasználásával jelenleg is folynak belső munkálatok.
Előzmények:
Templom építése: 1911. május 11-től (alapkőletétel) 1914. január 18-ig (felszentelés)
Építtető: Tóásó Pál tervei alapján, Vecsey Imre és Bruckner Karolina hagyatékából, valamint Debrecen város felajánlásából építette a Debreceni Református Egyházközség, az Árpád téri Egyházrész területén.
Korábbi felújítások: A háború után teljes felújításon esett át a templom. Lecserélték a főtorony sisakjának fedését, az eredeti kváderezett rusztikus vakolatot leverték majd újra vakolták, egységes, homogén felületet képezve, valamint befalazták az erkélyek feletti ablakokat.
Jelenlegi felújítás előtti állapot: A templom erősen leromlott állapotban volt, a folyamatos beázások miatt a külső homlokzat, főleg a főtorony erkélyek körüli része, életveszélyessé vált. Ezért a templom főbejáratát már nem lehetett használni, a gyülekezet egy hátsó oldalbejáraton járt be. A templom belső terében is jelentős gondot okoznak a beázások, a lépcsőházakban régóta tapasztalható a vakolat hullása. Az orgona körül ez már olyan mértékű, hogy két évvel ezelőtt le kellett veretni a laza vakolatot. A templomtéri ablakok körüli vakolat hiányos, így az ablakok rendkívül huzatosak, semmilyen hő- és hangszigetelési funkciót nem látnak el. A templom fűtése korszerűtlen, elavult, a magas gázszámla mellett is csak 4-11 fokra lehet felfűteni a téli hónapokban.
Önerőből két éve megtörtént a két óratorony tetőszerkezetének acélgerendákkal történő alátámasztása, a hibás bádogozás és a palaborítás kiigazíttatása.
A templom lábazati vizesedése miatt szinte az egész templomban, körbe a vakolat – körülbelül 1-1,5 méter magasságig – omladozott, így a gyülekezet, a helyi büntetés végrehajtási intézett fogvatartottainak önkéntes munkájával kiegészítve, a vakolatot a szükséges magasságig leverte, hogy a téglafal ki tudjon száradni.
2011-ben egy KIM pályázaton nyert 3 millió forint segítségével, a főbejárat és a két első oldalbejárat ajtaja újult meg, a templom orgonakarzat alatti része leválasztásra került egy üvegfallal. Az így kialakított tér alkalmas az istentiszteletek alatt a kisgyermekes családok számára, továbbá gyülekezeti rendezvények, kiállítások megtartására is.
A jelenleg elvégzett munkálatok:
Kivitelező: Dryvit Profi Kft. (meghívásos közbeszerzési eljárás során nyert 2015 nyarán)
Munkaterület átadása: 2015. augusztus 4.
A munka befejezése: 2015. december 15.
Habár a teljes templom átfogó felújításra szorul, a jelenlegi pályázati támogatás csak a legszükségesebb problémák megoldására nyújtott lehetőséget. Mivel a templom bejárata az erkélyekről lehulló vakolat miatt életveszélyessé vált, a fő- és a két óratorony felújítását tűzte ki célul a gyülekezet.
A rendelkezésre álló keretből a következő munkák valósultak meg, mindösszesen 33.780.699,- forint összegben az EGYH-EOR-14-0813 azonosító számú pályázat terhére:
- a főtorony bádogborításának és a bádogborítás alatti deszkázat cseréje, a gerendázat hibáinak kijavítása és a csúcsdísz (kakas) újra festése,
- az összes függő- és fekvő ereszcsatorna, továbbá valamennyi bádogos szerkezetet cseréje,
- villámhárító cseréje,
- az óratornyok új palafedése, amelyben újra láthatóvá vált az eredeti díszítés, egyúttal megtörtént a gerendázat hibáinak javítása és a pala alatti deszkázat cseréje,
- ablakok cseréje,
- az erkélyek feletti befalazott ablakok kibontása és az eredeti ablakrostélyok helyreállítása,
- meglévő vakolat hibáinak javítása, majd homlokzati hőszigetelő lapok segítségével a kváderes kialakítás a tornyok teljes felületén,
- a tornyok falfelületének színezése, az eredeti állapotnak megfelelően.
A fenti munkák elvégzése után megszűnt a főbejárat körüli életveszélyes állapot, így újra eredeti céljának megfelelően használható a főbejárat.
Az EGYH-KCP-14-P-0070 azonosító számú pályázat 8.000.000,- forint összegű segítségével, az előzőekben felsoroltakkal párhuzamosan az alábbi munkák valósultak meg:
- a tornyok belsejében a teljes elektromos hálózat felújítása, szükséges világítótestek felszerelése,
- a torony belső vakolatának javítása, újrafestése,
- a főtorony három szintjének padozat javítása,
- a főtorony fa lépcsőszerkezetének javítása, szükség szerinti cseréje,
- a tornyokban felgyűl szemét (madárürülék, stb.) letakarítása,
- a cinterem és a korábban kialakított „gyerekváró” elektromos hálózatának teljes cseréje, a később kialakítandó elektromos fűtéshez a beállások kialakítása,
- a főbejárat előtti lépcső javítása,
- a harangszerkezet és a harangszint fém tartószerkezetének javítása, korrózióvédelme,
- szükséges helyekre (ablakpárkányok, erkélykorlátok, stb.) madártüskék felhelyezése.
A pályázati források felhasználása után, a gyülekezet az adományokból összegyűlt saját erőből jelenleg is folytatja az alábbi munkákat, melyek az alábbiak:
- a templomhajó belső részében, a vizesedés miatt levert vakolat lélegző vakolattal történő javítása,
- a főbejárat lépcsőjére dupla korlát elhelyezése a mozgásukban akadályozott személyek templomba jutásának segítésére,
- valamint a templom külső felújításának további részére egy teljes kiviteli költségterv beszerzése.
További tervek:
Amennyiben a gyülekezetnek pályázati vagy egyéb forrásokból lehetősége lesz rá, a további templomfelújításokat az alábbi fő irányokban tervezzük:
- a templom teljes külső felújítása,
- a templom belső felújítása, fűtéskorszerűsítése, tervezett funkció bővítésekhez szükséges helyiségek kialakításával,
- az orgona felújítása, az eredeti állapotának megfelelően visszaépítve.
Mindezen felújítási munkálatokkal a gyülekezet célja, hogy a templomi szakrális alkalmakon túlmenően kulturális élményt is nyújthasson a gyülekezet és Debrecen város közösségének.
(Fotók, videó: hajdupress.hu, Miskolczi János)










Hozzászólások