Mint ismert, a legtöbb egyetem, köztük a Debreceni Egyetem is november 9-e óta átállt digitális oktatási formára. Az ezzel kapcsolatos tapasztalatokat osztom meg most az olvasókkal a diákok szemszögéből.
Az online oktatáshoz az egyetemek nagyon rugalmasan alkalmazkodtak. Nagy segítség volt ez nekünk, hallgatóknak a vírus elterjedésekor, hogy nem kellett félévet halasztanunk. Természetesen ezt mind az általános iskolákról, mind pedig a középiskolákról is elmondhatjuk.
Az egyetemi élet szerves részét képezi azonban az a fajta közösségi élet, ami miatt a legtöbb hallgató szeret egyetemre járni és az előtte álló számos nehéz akadályt – néha egymás unszolásával ugyan – de sikeresen és viszonylag gördülékenyen veszi. Ez átsegített minket azokon a nehéz napokon is, amikor reggel 8-tól este 6-ig kellett koncentrálnunk. Ilyenkor sokkal jobban tudja értékelni az ember az órák közötti viccelődéseket, eszmecseréket, illetve a jobbnál jobb sztorizgatásokat. Akár egy-egy átmulatott este vagy egy jó beszélgetős délután a kollégiumban mind-mind hozzájárult ahhoz, hogy az ember szeressen abba a légkörbe tartozni és még ha egy nehéz “zh” vagy beadandó dolgozat is várt ránk akkor se hátráljunk meg és adjuk fel a jövőnket.
Ugyan sok egyetem már szeptemberben is online oktatással kezdte a tanévet, ám a legtöbben november óta vannak ebben a digitális formában. Az azóta eltelt közel 5 hónap alatt sajnos az a fajta motiváció amiről az imént beszéltünk az szépen lassan lecsengett a diákokban. Természetesen a barátok továbbra is tartják egymással a kapcsolatot, de az már nem ugyanolyan mint régen. A közösségi élet a szaktársakkal sajnos szinte nullára redukálódott.
Persze egészségügyileg sem a legmegfelelőbb egy laptop előtt átülni az egész napot sem a tanároknak, sem pedig nekünk, tanulóknak . A bekapcsolt kamerákhoz való ragaszkodás nyilván kényelmetlen a diákok számára, azonban érthető az oktató szemszögéből is, hogy nem egy üres monitornak szeretné a tananyagot leadni. Sajnos ahogy egyre több idő telik el online oktatással, annál monotonabbá válik az egész és az ember is teljesen demotiválttá válik. Természetesen a tanároknak is nagy tisztelet jár, részemről legalábbis azért, hogy viszonylag gyorsan es rugalmasan alkalmazkodtak a helyzethez. Viszont a személyes kapcsolatok ilyen jellegű eltűnése a fiataloknak – amit magamon is észreveszek – elég nagy “sivárságot” okoz.
A jelenlegi helyzetre sajnos nincs jobb ötletem, csak remélni tudjuk, hogy mihamarabb viszont láthatjuk egymást. Addig is pedig remélem, hogy mindenki tud még egy-egy utolsó szalmaszálba kapaszkodni a motiváltság terén.
Hozzászólások