A Kormányinfón szó volt a negyedik hullámról és a homofób törvénymódosítás mai EP-vitájáról is.
Október elsejétől lép hatályba az exportkorlátozás az építőanyagokra vonatkozóan- erről Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter beszélt a ma délutáni Kormányinfón. Mint mondta:
ekáer rendszerben addig is regisztrálni kell bizonyos anyagok, mint az acél, a vas, a szigetelőanyagok, a homok, a kő, a kavics és a sóder külföldre szállítását és közúti fuvarozását is.
Hozzátette: lesz egy, a kormány által meghatározott hatósági ár, és az afeletti áron való értékesítésre kiegészítő bányajáradékot vezetnek be a 3 milliárdot meghaladó árbevételű cégek esetén. A korlátozás nincs időponthoz kötve, Gulyás Gergely szerint a kormány figyelni fogja az árakat, ha már nem indokoltak a szankciók, akkor meg fogják szüntetni a korlátozást.
Szó volt a negyedik hullámról is. Ezzel kapcsolatban azt mondta: sok vakcinája van az országnak, a legtöbb Pfizerből és Sinopharmból áll rendelkezésre. Amennyiben a szakemberek úgy ítélik meg, akkor lesz lehetőség harmadik oltásra, de ezt nem az antitest megléte, vagy nem léte határozza meg szerinte.
Oltási kampányt fognak indítani, a háziorvosok személyesen is felkereshetik azokat a 60 év felettieket, akik még nem kaptak oltást.
ismertette Gulyás Gergely.
Az Országgyűlés által nemrég elfogadott pedofiltörvény homofób törvénymódosításáról tartottak vitát az Európai Parlament mai plenáris ülésén. A miniszter több újságírói kérdést is kapott a témában. Kifejtette:
a gyerekek szexuális nevelése a kormány szerint kizárólag szülőkre tartozik és Magyaroszág minden jogi vita elébe áll.
Szintén újságírói kérdésre elmondta: a tinédzsereknek van lehetőség kérdezni a témában, akár a tanáraiktól is, nem korlátozzák az információáramlást a tinédzserek között.
Gulyás Gergely később azt is kifejtette a témában, hogy
a homofóbia ellen szerinte Orbán Viktor tette a legtöbbet, amikor a migránsok előtt 2015-ben lezárta a határokat. Érdemes lenne ugyanis az akkor érkezőket megkérdezni arról, hogy mi a véleményük a homoszexualitásról.
Az oltások hatásosságát és a kifogásolt törvénymódosítást illetően álhírekről beszélt, majd hozzátette:










Hozzászólások