A koronavírus mellett a cisztás fibrózis új kezelési módszerei is kiemelt szerephez jutnak az eseményen.
Sokkal több a koronavírusos gyerek a negyedik hullámban, mint korábban– hangzott el a tegnap, a Gyermektüdőgyógyász Szekciójának 56. konferenciájának nyitónapján Debrecenben. A három napos eseményt a Debreceni Egyetem Gyermekgyógyászati intézete szervezte meg a Magyar Gyermekorvosok Társaságával és a Magyar Tüdőgyógyász Társasággal együtt- olvasható az egyetemi portálon.
Az unideb.hu-n megjelent cikk szerint, tegnap
elsősorban a COVID-19 gyermekkori sajátosságaival, a long covid ellátással és az allergiás, vagy krónikus légúti betegségben szenvedő gyerekeknél a koronavírus-fertőzés okozta veszélyeivel foglalkoztak a szakemberek. Az előadásokon elhangzott, hogy a járvány negyedik hullámában jelentősen nőtt a koronavírusos gyerekek száma. Ennek legfőbb oka, hogy a delta variáns sokkal fertőzőbb, gyorsabban terjed, mint az eddigiek. A betegség elsősorban lázzal, fejfájással, orrfolyással, köhögéssel jelentkezik, de bőrtünetek is előfordulhatnak a gyerekeknél. A fertőzés után több héttel pedig akár súlyosabb többszervi gyulladásos szindróma is kialakulhat.
Nem csupán a COVID-19 a rendezvény kiemelt témája, hanem egy gyógyíthatatlan, genetikai betegség, a cisztás fibrózis is, melynek új kezelési lehetőségéről is értekeznek a szakemberek.
A cisztás fibrózis kezelésében egy éve használnak egy új gyógyszert Magyarországon. Ez egy genetikai betegség, rendkívül nehéz bármiféle eredményt elérni, de a gyógyszer a kisiklott fehérjét próbálja javítani, és ezáltal egy teljesen új lehetőséget nyújt a terápiában. A gyógyszeres kezelés első eredményei, tapasztalatai itt hangzanak majd el a kongresszuson.
ismertette Nagy Béla, a Debreceni Egyetem Gyermekgyógyászati Intézetének nyugalmazott egyetemi docense, a konferencia főszervezője.
A konferencia három napig tart a Kölcsey Központban. 250 gyermekgyógyász vesz részt a kongresszuson, és összesen 60 előadás hangzik majd el referátumokkal és esetismertetésekkel együtt. Határterületeket is érintenek, melyek nélkül a gyermektüdőgyógyászati ellátás nem létezhetne. háromnapos szakmai programon mintegy 60 előadás, referátum, esetismertetés hangzik el. A résztvevők megvitatják többek között a bronchológia aktualitásait, az asztma és az allergiás betegségek, illetve a kardiológiai és légzőszervi megbetegedések új kezelési lehetőségeit.
Az eseményről részletesebben az egyetemi portálon tájékozódhat IDE kattintva.
Hozzászólások