Tar Kata balmazújvárosi ETKA-JÓGA oktató daganatos betegből egészséges, aktív, sugárzó személlyé vált, mikor úgy döntött: betegsége leküzdésére a kezelések mellett alternatív módszereket is kipróbál és élete részévé teszi a jógát. Azóta vidám, zenés, légzés -és egészségfejlesztő foglalkozásokat tart, melyek Benke Etelka, vagyis Etka anyó módszere köré épülnek.
Mikor ismerte meg Etka anyót és miért tartotta inspirálónak?
1999-ben. Nagyon megtetszett az életszemlélete, az életről való felfogása és az emberekhez való hozzáállása. Megtetszett a vidámsága, a hajlékonysága és elhatároztam, hogy én is így szeretnék megöregedni – vidáman és fiatalosan – mert nem mindegy, hogy az idősek otthonában töltöm az időmet vagy sem.
Etka anyó 92 éves koráig teljesen egyedül látta el magát. Szegeden, egy két és fél szobás első emeleti társasházban lakott. December 31-én, szilveszterkor született és mi minden évben Pesten rendeztünk neki egy nagy összejövetelt születésnapja alkalmából. Még akkor is eljött, elhozta a lánya, de annyira hideg volt, hogy nagyon megfázott. Mire hazaértek, tüdőgyulladást kapott, így bekerült a kórházba és amikor abból kigyógyult, utána felépült egy kórházi vírusból is, de aztán kapott egy stroke-ot, így a bal oldala félig lebénult, ezután ment el, de annyira benne volt az élni akarás, az életszeretet, hogy még akkor is azt gondolta, hogy meg tudja gyógyítani magát, de már nem sikerült, mert azért az életünk véges. Nagy dolog kilencvenharmadik. évében elmenni egy embernek úgy, hogy csak az utolsó pár hónapjában betegeskedett, de a tudatát akkor sem veszítette el.
Nagy tanítómesterem volt, nagyon szerettem, Szívbeteg gyerekként született, nyitott hátgerinccel, gerincferdüléssel, és ötvenöt éves koráig olyan beteg ember volt, hogy állandóan ízületi gyulladással, szívbetegséggel küszködött – nem is akarták engedni, hogy szüljön – mégis felépítette magát abból a helyzetből és utána olyan egészségessé vált, hogy sosem szedett gyógyszereket, nagyon sok tábort vezetett, előadásokat tartott. A tudását, aminek köszönhetően meggyógyult, átadta nekünk.






Mit tanított önnek Etka anyó?
Sokat voltam nála, nagyon sok előadásra vitt, sőt a médiában is ő tanított meg szerepelni. Az első közös tévéműsorunk az Alföld tévében volt. Azóta, hogyha kell, csak beugrok a rádióba. Tulajdonképpen hasonló az életútja az enyémhez, mert nekem is sok betegségem volt: két rosszindulatú daganatom; az első 35 éves koromban. Nyolc évvel később a pajzsmirigyemben is találtak egy daganatot, úgyhogy két ilyet éltem túl, de hál’ Istennek itt vagyok. Megtanultam, hogy minden betegség egy jelzés, hogy valamit nem jól tettél, letértél az utadról, és ezek a betegségek addig pofozgatnak, amíg újra az utadra nem találsz.
Volt egy gerinctörésem, egy hasnyálmirigy gyulladásom, két epekőműtétem, kéz és lábtörésem is, de az élni akarásom, az életszeretetem, az orvosok – azért orvos nélkül természetes, hogy nem tudtam volna meggyógyulni – az önmagamba, és Istenbe vetett hitem, a természetgyógyászat segített. Innen is-onnan is tanultam, és mindent beépítettem az életembe.
Mit gondol, jógaoktatóként, aktív emberként milyen szerepe van az étkezésnek az egészség megőrzésében?
Természetesen nagyon nagy. Etka mesélte, hogy hentes volt az apukája, sok húst fogyasztott, és egy idő után érezte, hogy állandóan fájnak az ízületei. Egyszer elment egy gyógyfürdőbe, ahol jógázott egy férfi. Akkor rádöbbent arra, hogy muszáj tennie valamit, mert az orvos nem lélegezhet helyette, nem tarthatja a gerincét és a fejét a helyén, nem ehet helyette, nem gondolkodhat helyette – ezeket mind neki kell csinálni. Azt mondta, hogy a jógával csak egy baj van, hogy ezt neked kell csinálni.
Később áttért a vegetáriánus életmódra, úgyhogy utána abszolút nem evett húst, helyette rengeteg gyümölcsöt, zöldséget. Etkánál mindig volt szőlő, dinnye, körte, alma – gyakran pirítóst ettünk dióval. Ennek hatására hat éven át én is vegetáriánus voltam, de miután megszületett az unokám, kezdtem vissza-visszaszokni. Etka a zöldségleveseket is úgy főzte, hogy felforralta a vizet, a sárgarépát lereszelte vékony kis csíkokra, beledobta, és nem főzte meg teljesen, mert szerinte a rágóizmunknak is dolgozni kell, illetve így jobb lesz az emésztésünk is. Esténként sem evett túl sokat, mert a gyomornak is pihennie kell. Tisztítókúrákat is végzett, olyanokat például én is szoktam. Heti egy alkalommal kellene, de én sem mindig tartom be.
Átvettem tőle, hogy nem eszünk túl sokat egyszerre, sok folyadékot, minél több vizet iszunk, mert attól jobb lesz a gondolkodásunk. A folyadék az energiaáramlást is nagyban segíti.
Hogyan működik Etka anyó módszere?
Etka módszerének a lényege a vérkeringés serkentése izommunkával. Ezt úgy tehetjük. hogy belemarkolunk a cipőnk talpába a lábujjunkkal, ráfeszítünk a lábizomra, hasizomra, farizomra, mellizomra, ráfeszítünk az ujjakra is – a kézujjak és a lábujjak vannak legtávolabb a szívtől, de hogyha megfeszítem őket, szinte odairányítom a vérkeringésem. Hagyom, hogy az érfalakon szabadon áramoljon az energia. Ráfeszítek, majd elengedem. Nyelvem a szájpadláshoz szorítom, ha nem magas a vérnyomásom. Átmasszírozom belülről a koponyát, a szememet is kidüllesztem, szorítom és elengedem. Hogyha ezt egy párszor megcsináljuk naponta, akkor nem kell már órák hosszát tornázni, Ezt a gyakorlatot könnyen be lehet építeni bármilyen munkába.
Etka anyó módszerében a mozgás mellett a táplálkozás is fontos. Sok zöldséget – különösen zellerlevelet, gránátalmát, sárgarépát meg az itteni gyümölcsöket kellene előtérbe helyezni. Nem azt, amit messziről hoznak, mert azért születtünk ide, a lélek azért döntött úgy, hogy itt akarja felépíteni a fizikai testét, mert itt van életfeladatom, itt van a karmám, itt tudom megélni azt, amit terveztem erre az életre, itt élem meg azokkal az emberekkel, akikkel dolgom van, itt értem meg azt, hogy hogyan tudok kapcsolódni a világhoz. Az egész univerzumhoz, mert az élet, az univerzum az egy csoda. Olyan csoda, hogy egyszerűen alig tudja az ember felfogni, hogy miképp vagyunk összerakva.
Interjú, fotók: Reszegi László (2024 októbere)
Szerkesztő: Dobozi Fanni
Ha egészséges vagy - az is maradhatsz, ha beteg vagy – segítséget kaphatsz.
Pozitív életszemlélet - stressz, betegség, depresszió és bánat ellen. Energiádat most már nem csak fogyasztani, de gyűjteni is tudod.
Használd ki az önismereti tréningben, az önbizalom erősítésben, a vérkeringés serkentésben, az izomlazításban, a csonterősítésben, a gerinc és az egész test átmozgatásában, az összehangolt mozgáskoreográfiákban, az énekben, a táncban, a kacagó gyakorlatokban rejlő lehetőségeket. Orvosi kezelések kiegészítésére is ajánlott.
Az első foglalkozás ingyenes! Foglalkozások:
Debrecenben hétfőnként 18:00-19:30 a Borsos Villában
Hajdúszoboszlón keddenként 17:30-19:00 a 3-as iskolában
Balmazújvároson szerdánként 10:00-12.00, Akác köz 3.
YouTube csatorna. E-mail. Weboldal.










Hozzászólások