Halálos balesettel indult a péntek.
Egy ember életét vesztette péntek reggel, miután összeütközött két személygépkocsi a 471-es út 4-es kilométerénél, Debrecen térségében. A balesethez a megyeszékhely hivatásos tűzoltóit riasztották, akik feszítővágó segítéségével szabadítottak ki egy embert az egyik gépkocsiból, majd átadták őt a mentőknek. Életét azonban már nem tudták megmenteni, a helyszínen meghalt. Az érintett útszakaszt teljes szélességében lezárták.
A baleset során a Suzukit vezető 28 éves férfi olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen életét vesztette, a másik gépkocsi 39 éves sofőrje az elsődleges orvosi vélemény szerint súlyos sérüléseket szenvedett.
A helyszínelést a rendőrök 2018. január 19-én 8 óra 35 perckor befejezték, az útlezárást feloldották.
Fotó: MTI, Czeglédi Zsolt, illetve police.hu










Hozzászólások