Bizonyára sokatoknak feltűnt, hogy Tompos Kátya két éve nem látható színházakban, koncerttermekben és eltűnt a média látómezejéből is. Ennek oka egy daganatos betegség – a „világot jelentő deszkákat” már csak egy-egy felolvasó est erejéig látogathatta, amíg pillanatnyi állapota ezt megengedte – olvasható a Fábián Juli Emlékalapítvány oldalán.
Kátya a daganatos betegségek egy olyan ritka válfajában szenved, amelyhez a legmegfelelőbb kezelés Magyarországon nem elérhető. Külföldi gyógykezelésének jelenlegi fázisai – a korábbiakkal elletétben már – az állam által nem finanszírozottak, az eddig felmerült költségek már felemésztették Kátya anyagi kereteit, tartalékait, valamint a barátai által korábban összegyűjtött összeget.
Kátya kérésére eddig a pillanatig kizárták a nyilvánosságot, ám eljött az idő, hogy a nagyközönségtől kérjenek segítséget.
Két módon lehet támogatni Kátyát:
„Szeretünk Kátya” címen jótékonysági gálát szerveznek május 25-én a Szegedi Nemzeti Színházban. A bevétel teljes mértékben Kátya gyógykezelési alapjába kerül.
Ha nem tudsz ott lenni a gálán, de szeretnéd támogatni Kátya kezelését, akkor ezt a Fábián Juli Emlékalapítvány számlájára utalva megteheted.
Kedvezményezett neve: Fábián Juli Emlékalapítvány
Kedvezményezett számlaszáma: 16200151-18543755-00000000
A megjegyzés vagy közlemény rovatba írd be Tompos Kátya nevét!
A gyűjtés határideje a koncert napja, május 25.
Az Index beszélt Puskás Tamással, a Centrál Színház igazgatójával, aki pontosította a Fábián Juli Emlékalapítvány által leírtakat. Eszerint az állam Tompos Kátya hazai és külföldi gyógykezelésében is jelentős szerepet vállal – amire most a gyűjtés indult, azok az úgynevezett adjuváns, vagyis támogató kezelések.
Fábián Juli 2017. december 16-án hunyt el 37 évesen, halálát daganatos megbetegedés okozta.
Forrás: Index és Szeged.hu










Hozzászólások