Nem a szülőfalumból, hanem arról a szomszédos településről kaptam elszármazottak találkozójára szóló meghívót, ahol kéthetes koromtól nőttem fel, s bölcsőmnek tekintettem egészen a diploma megszerzéséig.
Ilyen meghívó láttán megdobban az ember szíve: milyen jó, hogy számon tartanak, nem felejtettek el, méltónak tartanak arra, hogy több évtized elmúltával találkozzanak a falu egykori s jelenlegi lakosai az éppen aktuális helyi hatalmasságokkal. Az öröm akkor válik ürömmé, amikor a részvétel feltételéül a meghívott azzal szembesül, hogy viszontválaszával egy időben utaljon át 1500 forintot az önkormányzat számlájára, hiszen mégsem várhatja az elszakadt honfiú/honleány, hogy ingyen ebéddel traktálják a magasságos urak/úrhölgyek az ominózus találkozón! Az augusztus közepére szóló meghívót pedig időben – június 2-án – elküldték, legyen időnk összegyűjteni az előirányzott összeget.
A döbbenetből való ocsúdás után felhívtam egy másik, szintén szomszédos kisközség első emberét, akinek települése e hónap végén rendez falunapot, egyúttal elszármazottak találkozóját, s megérdeklődtem, mennyi összeg erejéig pumpolják meg a meghívottakat. A polgármester a maga őszinteségével közölte: egy fillért nem kérnek, egyszerűen pofátlanságnak tartja, ha egy önkormányzat nem tudja kigazdálkodni az egytál étel előállítását a költségvetésből. Azt már csak én teszem hozzá halkan, hogy minden településen működik szociális szövetkezet, ahol az alapanyagokat előteremtik, de vannak jól menő vállalkozók is, akiket talán meg lehetne invitálni egy kis hozzájárulás erejéig.
Vagy úgy vannak vele a szervezők, ha jöttök, lesztek, ha hoztok, esztek?!
Nyírő Gizella
Hozzászólások