A sportág szerelmeseinek nem újdonság, hogy az 1953-as, november 25-ei, londoni 6:3-as győzelmünk emlékére ezen a napon ünnepeljük a Magyar Labdarúgás Napját. Akkoriban még mi tanítottuk a futballra a világ nagy részét, és még évtizedekig ott voltunk az élvonalban.
Aztán 1986-ban, a mexikói vébén lejátszott szovjet-magyar 6-0 után zuhanórepülésbe kezdett a focink, ez nagyjából a 2000-es-2010-es évek fordulójáig tartott. Részben a Loki 2009-es BL-szereplése is jele volt már, hogy végre elindult valami a sportágban itthon.
Az egykori sikerek nagy tanúi, és aktív részesei lassan elhagyják ezt a dimenziót, legutóbb a Vasas legendáját, Mészöly Kálmánt vesztettük el. Dicső múltunk egy szeletének emlékét vitte magával a Szőke Szikla.
Tudom, sokan azt mondják, a múltba révedés nem visz előre, de a magyar foci klasszikus jegyeit mégsem ildomos kapásból a tűzre vetni. Az pedig – többek között – a labdabiztosság, a technika, a fineszes támadó játék. Ihletett, isteni mozdulatok. Sárosi Györgytől, Puskás Ferencen, Albert Flóriánon, Törőcsik Andráson, Nyilasi Tiboron át akár Dzsudzsák Balázsig és Szoboszlai Dominikig. Potenciál van, a munkát pedig bele kell tenni, hogy újra sikeresek legyünk.
Az emlékezéshez pedig alább látható néhány csodás magyar mérkőzés.
Hozzászólások