Elindult a „Hajdúnánás Élő Emlékezet Fala” weboldal.
Sajtótájékoztatón jelentette be Szólláth Tibor, Hajdúnánás város polgármestere, hogy elindult az Élő Emlékezet Fala, melynek célja, hogy összegyűjtse a helyi emberek emlékeeit, s közkincsé is tegye digitális formában.
A Nemzetgazdasági Minisztérium július 1-jétől a múlt évben is meghirdette a diákmunka programot, amelynek keretében 16–25 év közötti diákok kaphattak a helyi önkormányzatoknál vagy önkormányzati fenntartású intézményeknél munkalehetőséget. A 70 helyi, fiatal közül 20 különleges feladatot kapott.
A tanulók egyfajta video-dokumentációs 3-5 perces kisfilmeket készítettek, amelyek városunk közelmúltjáról szólnak, az elmúlt évtizedek történéseit mutatják be, hiteles, élő szemtanúk emlékezéseit rögzítve. Az így összegyűlt dokumentációs anyag a „Hajdúnánás Élő Emlékezet Fala” programjaként került fel a világhálóra, melyet a http://www.hajdunanas.hu/emlekezetfala oldalon lehet elérni.
A település polgármestere elmondta, hogy a nyár folyamán a diákok mintegy 240 felvételt készítettek, melyet az önkormányzat munkatársai archiváltak, tematizáltak és így 4 kategóriában (a város történelme, gazdasága, hétköznapjai, helytörténete a múlt tükrében) lehet elérni a kisfilmeket.
Szólláth Tibor kiemelte: a cél, hogy egyre többen ismerjék meg a múltból fakadó, közös értékeket, hagyományokat, melyek évtizedek, évszázadok óta körülvesznek bennünket. Az Emlékezet Fala segítségével számba vesszük, összegyűjtjük, s dokumentáljuk a Hajdúnánáson fellelhető értékeket, majd közkincsé tesszük és gondoskodunk arról, hogy minél szélesebb körben megismertessük ezeket. Ezzel a munkával nemcsak összegyűjtjük városunk kincseit, hanem elősegítjük azt is, hogy ezek az értékek fenn is maradhassanak – tette hozzá.
Az Emlékezet Fala még korántsem teljes. Az idősebb generációt arra bíztatom, hogy osszák meg tapasztalataikat, élményeiket családtagjaikkal, ismerőseikkel vagy akár a nagy nyilvánossággal is, melyben az önkormányzat munkatársai készséggel állnak rendelkezésre, ezzel is gazdagítva a gyűjteményt – ezzel a felhívással zárta a sajtótájékoztatóját a polgármester.
A jelentkezéseket vagy kész videó anyagokat az emlekezetfala@gmail.com e-mail címre várják!










Hozzászólások