Meghalt egy másik sérült is a helyszínen annak a személygépkocsinak az utasai közül, amely villanyoszlopnak ütközött Jászberény belterületén vasárnap hajnalban, így kettőre nőtt a halálos áldozatok száma. A személyautó harmadik utasát súlyos sérülésekkel szállítottak kórházba – közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI-vel.
S. Tóth Gönczöl Szabina elmondta: hajnali 4 óra körül a Lehel vezér tér 23. előtt, eddig tisztázatlan körülmények között egy autó lesodródott az útról és villanyoszlopnak ütközött.
Az érintett útszakaszt a rendőrség a műszaki mentés és a helyszínelés idejére teljes szélességében lezárta, az út forgalmát mindkét irányból Túrkeve belterületén át a környező utcákba terelik.
Máshol is történt tragédia: ketten meghaltak és hárman megsérültek egy szombat éjszaka történt balesetben a 44-es főúton, Kecskemét és Lakitelek között – közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője az MTI-vel.
Árvai Edina tájékoztatása szerint a főút 17-es kilométerénél 23 óra után néhány perccel, eddig tisztázatlan okból két személyautó ütközött össze.
A balesetben az elsődleges információk alapján mindkét jármű vezetője a helyszínen belehalt sérüléseibe. Rajtuk kívül további három sérültje is van a karambolnak – tette hozzá a szóvivő.
Jelezte: a rendőrök az érintett útszakaszt teljes szélességében lezárták.
(MTI)










Hozzászólások