A Ferrari című filmről kolléganőnk, Gyürky Kata fejtette ki véleményét.
A nyolcvan éves rendezőlegenda, Michael Mann régóta készülődött, hogy Brock Yates sportújságíró Enzo Ferrari: a birodalom és ami mögötte van című életrajzi regénye alapján filmre vigye a híres autógyáros életét. S mivel az alkotónak elég régóta nem sikerült előrukkolnia valami igazán ütős mozival, mind a szakma, mind pedig a közönség igen kíváncsian várta a már hónapokkal ezelőtt beharangozott filmet. Ami így, év végére, karácsony környékére meg is érkezett a nagyérdeműhöz is.
A film abban az 1957-es évben játszódik, amelyben mind a tíz éve alapított cég, mind pedig a tulajdonosa, Enzo Ferrari több szempontból is válságos időszakát éli. Ám a róla szóló életrajzi könyv alkotója nem véletlenül adta a kötetének a birodalom és ami mögötte van alcímet, hiszen azt, hogy a Ferrari nagyvállalat a csőd szélén álljon — derül ki számunkra a könyvet követő filmből —, nem pusztán financiális problémák, de az ötvenkilenc éves cégvezető mögött lévő dolgok, a háttere, a magánéleti gondjai is okozták.
A fentiek egyenes következményeként, ha valaki az autósport szerelmeseként ül be megnézni Mann filmjét, lehet, hogy csalódni fog: a Ferrari ugyanis nagyobb százalékban szól Enzo és a körülötte élők magánéletéről, mint az autóversenyzésről. Nemcsak a feleségével, Laurával, a felesége mellett „tartott” fiatal szeretőjével, Linával (Shailene Woodley), valamint két fiával: a Laura szülte, immár halott fia „szellemével” és a szerető világra hozta Pieróval ismerkedünk meg, de a céghez szerződött pilótáknak is a versenyzésük közben és alatt főleg a kapcsolataikról és a nőkhöz fűződő viszonyáról tudunk meg sokat. Épp ezért a film úgy hat, mintha az autógyártás és az autósport csak valamiféle „ürügy” lenne egy jó kis melodrámához, Enzo szerelmi háromszöge és a legígéretesebb pilótája, Alfonso De Portago (Gabriel Leone) híres színésznőhöz, Linda Christianhez (Sarah Gadon) fűződő viszonya láttatásához.
A fentiek miatt a filmben Enzo szájából elhangzó mondat, mely szerint az autóversenyzés „halálos szenvedély, borzasztó kéj”, persze valóban igaz az életük árán a volán mögé ülő pilótákra is, de Mann filmjében sokkal inkább lesz igaz a magánéleti szálra. Ami a remek forgatókönyvön túl elsősorban a kiváló szerepeosztásnak — és ebből következően a remek alakításoknak köszönhető. Azzal már régóta tisztában vagyok, hogy amiben Penélope Cruz szerepel, az egyszerűen nem lehet rossz film. Nos, ez a tapasztalatom most is beigazolódott: a színésznő pazarul hozza az elhanyagolt, „öregecske” feleséget — ezt persze a még mindig gyönyörű Cruz esetében a remek sminkkel érték el —, akit a férje megcsal ugyan, s aki imádott fia gyászába majdnem belehal, ugyanakkor továbbra is nélkülözhetetlen része a férje életének. A cég ügyeit ugyanis nagyban ő bonyolítja. És ez a kettősség képezi tulajdonképpen Enzo igazi tragédiáját: a feleségéhez való, ezer szálon, továbbra is „borzasztó kéjjel” való kötődése, ugyanakkor a nála jóval fiatalabb Linával való viszonya, amely viszonyból származó immár kiskamasz Pierót végre föl kéne vállalnia, és a nevére kéne vennie. Ám a megkeseredett, de rendkívül bölcs Laura tudja, hogy hogyan álljon mindennek ellen — pontosabban, hogy az ő hatására a férje hogyan álljon mindennek ellen…
Penélope Cruz játéka mellett persze nem elhanyagolható annak az Enzót alakító Adam Drivernek az alakítása sem, akit két évvel ezelőtt szintén egy nagyvállalat fejeként láthattunk A Gucci-ház című filmben. A Ridley Scott rendezte csodálatos alkotás nyilván meggyőzte Michael Mannt, hogy ő is Drivert tegye meg az autógyáros mogulnak a filmjében. S Driver most is jó választásnak bizonyult: a kimért, szigorú, a beosztottjai előtt hatalmas tekintéllyel bíró férfi álarca mögött az ő alakításában a nagyvállalkozó belső sebzettségét és a kapcsolati dilemmáit, a csőd szélén álló cége iránti felelősség nyomasztó mivoltát is érezni véljük. Pláne akkor — és itt kapnak nem is olyan kicsi ízelítőt az autósport rajongói is —, amikor a híres, kb. ezer mérföldön keresztül, Brescia és Róma között zajló Mille Miglián több pilótájával is jelen van a Ferrari, és a versenynek tragikus vége lesz. Hogy Enzo Ferrari hibájából vagy más okból, az ma már történelem. Ezzel kapcsolatban itt csak annyit jelzek, hogy a rendező hűen visszaadja a sporteseményen történteket.
Aki tehát egy válságokkal telített, sporttal is fűszerezett családtörténetet szeretne látni, annak szívből ajánlom Michael Mann alkotását. Megéri a maga két óráját. Ha tehetik, látogassanak el a debreceni Apolló moziba, ahol még bő egy héten keresztül láthatják a filmet.
Gyürky Katalin
Hozzászólások