Halálos vonatgázolás történt 2017. június 4-én 10 óra 35 perckor Jászberény külterületén, az úgynevezett régi Hatvani úton lévő vasúti kereszteződésben. Egy segédmotoros kerékpárral közlekedő férfi a vasúti fényjelzőkészülék tilos jelzése ellenére behajtott a sínekre, ahol a Hatvan felől Jászberény felé közlekedő vonat elgázolta. A férfi a helyszínen életét vesztette.
A rendőrök teljes útlezárás mellett megkezdték a baleset helyszínelését.
Akár egy órát is késhetnek a vonatok a Hatvan-Szolnok vasútvonalon, mert halálos gázolás történt Pusztamonostor és Jászberény között vasárnap késő délelőtt – közölte a Mávinform sajtóügyeletese az MTI-vel.
Urbán Attila azt írta, hogy Pusztamonostor és Jászberény között a Szolnokra tartó személyvonat elgázolt egy ismeretlen motorost, aki a belehalt sérüléseibe. A baleset egy jól működő fénysorompóval felszerelt útátjáróban történt, a motoros a tilos jelzés ellenére hajtott az átjáróba – közölte.
A helyszínelés idejére a két állomás között a vágányt lezárták, ezért a vasúttársaság pótlóbuszokat állított forgalomba. Az arra utazóknak előreláthatóan 30-60 perces késésekkel kell számolniuk – tájékoztatott. Urbán Attila telefonon elmondta: a baleseti helyszínelés várhatóan két-három órát vesz igénybe.
A Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság közleménye szerint a jászberényi hivatásos tűzoltók felitatják a járműből kifolyt üzemanyagot.










Hozzászólások