Személyautó gázolt el egy 25 éves nőt Budapesten, a Raul Wallenberg rakparton szombat hajnalban, az áldozat a helyszínen életét vesztette – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság kiemelt főreferense az MTI-vel. A sofőr segítségnyújtás nélkül elhagyta a helyszínt.
Pokrócos György tájékoztatása szerint a gázolás a rakpart Szabadság híd alatti szakaszán történt a gyalogátkelőhelyen. A rendőrség közlése szerint a rendőrök az érintett gépjárművet a baleset után három órán belül Budapesten megtalálták, a vezető elszámoltatása folyamatban van.
FRISS!
Őrizetbe vettek egy 30 éves esztergomi nőt, akit azzal gyanúsítanak, hogy szombat hajnalban Budapesten, egy gyalogátkelőhelyen halálra gázolt egy fiatal nőt, és segítségnyújtás nélkül továbbhajtott.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság szombaton a honlapján azt közölte: a jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján a gyanúsított szombaton 0 óra 30 perc körül a Nina és Valdemar Langlet rakpart Szabadság híd alatti részénél, a kijelölt gyalogátkelőhelyen elgázolt egy 25 éves nőt, aki a baleset következtében olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.
A gyanúsított esztergomi nő segítségnyújtás nélkül elhajtott.
A rendőrök három órán belül megtalálták az autóját, a nőt pedig a XIX. kerületben elfogták. Segítségnyújtás elmulasztásának megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették és kezdeményezték előzetes letartóztatását.










Hozzászólások