„Halj meg a tieiddel!” – A Fantasztikus 4-es: Első lépések

Kép: Imdb

Menetrendszerűen megérkezett 2025. július 24-én a Fantasztikus Négyes film, ez már negyedik, amit moziban mutatnak be. Az előzőek 2005, 2007 és 2015 nyarán voltak. Egyik se tökéletes.

Kaptunk egy újabb Fantasztikus Négyes filmet, ezúttal nem elölről kezdik a történetet, hanem azzal, hogy már négy éve megalakult a csapat a 823-as Földön. Hogy miért pont ott, az a stáblistás jelenetekben fog kiderülni.

Miben más ez a Föld? Egy retrofuturisztikus világról van szó. A kifejezés a retro és a futurizmus szó összekapcsolásából ered, kifejezve a jövő technológiáinak régimódi nézeteit. Ennek megfelelően megkapjuk a 60-as évek New Yorkját, amely a divaton, a járműveken és a médián látszik (utalnak a korabeli rajzfilmekre, ismeretterjesztő műsorokra és show-kra). Viszont a technológia fejlett. A Fantasztikus Négyesnek például van egy kazettákkal működő háztartásvezető robotja, H.E.R.B.I.E.

Két okból fontos a 60-as évek. Egyrészt a Fantasztikus Négyes képregény ekkor kezdődött. Másrészt ez volt az űrkorszak eleje, amihez az űr meghódítása kötődik, amely egy jelentős mozzanata a történetnek. Egyébként konkrét évszám nincs említve.

A Fantasztikus Négyes csapata abban különbözik az összes többitől, hogy ők szó szerint egy család, akik például esténként együtt vacsoráznak. Reed Richards (Pedro Pascal) és Sue Storm (Vanessa Kirby) házasok, Johnny Storm (Joseph Quinn) Sue öccse, Ben Grimm (Ebon Moss-Bachrach) meg a család barátja. Kozmikus sugárzás érte őket egy űrutazás során, így szuperképességekre tettek szert. Reed nyúlik, Sue láthatatlanná válik és erőtereket alkot, Johnny lángol és repül, Ben bőre és szakálla kőkemény lett. Ezt röviden összefoglalják a film elején az újak számára.

A Fantasztikus 4-es: Első lépések
Kép: Imdb

Galactus (Ralph Ineson) egy bolygókat faló éhező lény, amely idősebb az univerzumnál. Az ő fenyegetése motiválja a csapatot arra, hogy ismét az űrbe utazzon az Excelsior nevű űrhajóval. A fegyverek hatástalanok ellene, így legyőzni vagy elpusztítani nem képesek őt. Őt nehéz megfilmesíteni, de most sikerült. Minden mozdulata gigantikus, okos és erős lény, számára az emberek olyanok, mint a bolhák.

Egy űrutazás során születik meg Reed és Sue gyermeke, Franklin. Amellett, hogy ilyet még filmben is ritkán látni (ha egyáltalán volt már ilyen), még a központi témát is ez szolgáltatja. Galactus meg akarja enni a Földet, de lemond róla, ha megkapja az újszülött fiút. Egy élet árán megmenthetnének milliárdokat, de nem mennek bele. Egy szülő, egy anya nem áldozná fel a gyermekét, pláne, hogy évek óta tervezték őt. Azzal, hogy visszautasítják az ajánlatot, a bolygó népe megorrol rájuk. Vajon önzőségnek számít ez? Azt nem tudjuk, de biztos, hogy mindenki így cselekedne hasonló helyzetben. Viszont keresnek egy másik megoldást.

A szuperhősös témák mellett megjelennek olyan hétköznapi dolgok is mint hogy a nők mindent hamarabb megtalálnak, mint a férfiak; a terhesség megállapítása; a kiságy összeszerelése vagy a bútorok bababiztossá tétele.

Johnny beleszeret az Ezüst Utazóba (Julia Garner), egy szörfdeszkán repülő, ezüst polimer ruhát viselő hölgybe, aki kiválogatja az elfogyasztandó bolygókat mesterének, Galactusnak. Képes áthatolni az anyagokon.

Nincs utalás a többi Marvel-filmre, kivéve a müzlis poénokat, amelyek a Mennydörgők*-ben is voltak. Viszont több ellenség is felbukkan, úgy mint a Vörös Szellem és a Vakondember, utóbbi nem is csak egy cameo erejéig. Illetve az első szám borítóját is megidézik.

Kép: Imdb

A Ben és Johnny közötti adok-kapok a 2005-ös és 2007-es filmben jobban működött, mint itt. Victor von Doom-ról se tudtunk meg semmit, noha a Bosszúállók: Ítéletnap című filmben ő lesz a főgonosz. A stáblistás jelenetek se tesznek hozzá ezúttal érdemben a történethez. Bár így is leghosszabb Fantasztikus Négyes mozi, azért lehetett volna 114 percnél kicsit bővebb a film, és ezeket tudták volna orvosolni.

Egy látványos sci-fi, amelyben neutroncsillagot is láthatunk egészen közelről. Az egyik legönállóbb a Marvel Filmuniverzumban, így senki sem fogja kapkodni a fejét, hogy melyik korábbi filmeket vagy sorozatokat kell éppen hozzá ismerni.

Exit mobile version