Három a magyar igazság: sikeres lett a tender, indulhat a BMW-gyárhoz vezető északi bekötőút építése

Fotó: BMW Group Careers / YouTube

Egyszer kiírták, de visszavonták a tendert, másodjára nem érkezett rá érvényes ajánlat, ezúttal viszont sikeres volt a felhívás.

Két sikertelen kísérlet után, harmadjára elhárult minden akadály az Észak-nyugati Gazdasági Övezet északi bekötőútjának projektje elől. Ahogy arról korábban már a HajduPress is beszámoltaz út építésére kiírt első tendert visszavonta Debrecen ÖnkormányzataA tender törlésével egyidőben nyerte meg Strabag Építőipari Zrt. a 33-as főút kicsivel több mint 2 kilométeres szakaszának bővítésére vonatkozó közbeszerzést, 

17,5 milliárd forintért.

Tavaly májusban ismét visszatértek a beruházásra, ám akkor nem koronázta siker a közbeszerzési eljárást, eredménytelenül zárult a pályázat. A harmadik kísérlet azonban

meghozta a várva várt kivitelezőt.

A Közbeszerzési Értesítőbe feltöltött hirdetmény szerint, a beruházást

1,4 milliárd forintért valósítja meg a NAGYMESTER ÉPÍTŐ Kft.

A beruházás során az északi bekötőút építése valósul meg 2×2 sávos kialakítással, 3,50 méteres sávszélességgel. Az útszakaszon egy útcsatlakozást is kialakítanak. Az út vízelvezetését kétoldali árok biztosítja majd. A meglévő, megmaradó mezőgazdasági keresztező földút korrekciójának kiépítése 2×1 sávos aszfaltburkolattal ellátott kialakítással, 3,00 – 4,50 méteres sávszélességgel valósul meg. Kialakítandó a kerékpáros közlekedés biztosítására külön koronán vezetett, önálló, kétirányú kerékpárút is 2,50 méteres burkolatszélességgel. A projekt keretében készül még egy híd is, melynek alapozása cölöpalapokkal történik, és a kerékpárút fölött vezetne át.

Kapcsolódó cikkünk:

Exit mobile version