A tulajdonos érte tetten.
Háromszor is visszament lopni ugyanarra a debreceni építkezésre egy bocskaikerti férfi- olvasható a police.hu-n megjelent közleményben. Mint írják,
a tulajdonos tett bejelentést a rendőrségre május 24-én este arról, hogy az építkezésén tetten ért egy betörőt. A járőrök azonnal a helyszínre mentek és elfogták a 49 éves férfit, akit előállítását követően gyanúsítottként hallgattak ki a bűnügyesek.
A nyomozás adatai szerint nem ez volt az első alkalom, amikor a bocskaikerti lakos lopás céljával meglátogatta az építkezést. A kommüniké szerint,
először 2023 áprilisában surrant be erre a debreceni építkezésre, majd május 23-án visszatért és 24-én újabb kanyart akart tenni. Az első két sikerrel járt besurranása során főleg értékes műszaki eszközöket, építőipari gépeket lopott. Az ütvefúrók, csavarbehajtók, valamint akkumulátoraik összértéke csaknem 1 millió forintot tett ki.
Gyanúsítotti kihallgatásán a férfi részletes beismerő vallomást tett, az otthonában tartott kutatás során pedig a nyomozók több mint 100 különböző eszközt, gépet foglaltak le. Mindet debreceni építkezésekről lopta.
A nyomozás során az is kiderült, hogy a férfi nevéhez csaknem egy tucat besurranás és lopás köthető.
A nyomozók bűnügyi őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.
Hozzászólások