2020. május 18-től, hétfőtől valamennyi önkormányzati fenntartású óvoda és bölcsőde biztosít ügyeletet azon gyermekek részére, akiknek az előzetes igényfelmérés alapján szülei ezt kérték és az indokoltság fennáll – jelentette be sajtótájékoztatóján Barcsa Lajos alpolgármester. Önkormányzati közlemény.
A koronavírus-járvány miatt korlátozások enyhítése, valamint a debreceni gazdaság újra indulása okán egyre több szülő jelezte az önkormányzati bölcsődék és óvodák vezetőinek, hogy ha lehetősége lenne, igénybe venné az ügyeleti ellátást.
A márciusi és az áprilisi hónapokban, amikor egy bölcsőde és öt óvoda fogadta a gyermekeket, elenyésző számban vették igénybe a szolgáltatást a szülők: néhány tíz óvodás és bölcsődés volt a teljes intézményrendszerben. Május 4-től, ahogy a kijárási korlátozások vidéki enyhítéséről döntött a kormány és az önkormányzat, megnövekedett az igény: az első héten 115, május 12-től pedig 196 gyermek elhelyezését kérték a debreceni szülők. Ezért 5 helyett 8 óvoda fogadta a gyerekeket május 4-től.
Ezzel párhuzamosan széleskörű igényfelmérést indítottunk a szülők között arra vonatkozóan, hogy június végéig hányan szeretnék gyermeküket bölcsődébe és óvodába vinni. Május 18-tól a korábbi 196 helyett 752 gyermeknek kértek a szülők ügyeleti ellátást.
‘A megismert szülői igények alapján úgy döntöttünk, hogy május 18-tól, hétfőtől az összes önkormányzati bölcsődében és óvodában biztosítjuk az ügyeleti ellátást’ – jelentette be Barcsa Lajos alpolgármester.
Az ügyeletet azon fertőző betegségben nem szenvedő gyermekek számára kell biztosítani, akiknek szülője, vagy más törvényes képviselője – munkavégzés vagy más ok miatt – ezt igényli. Az ügyelet iránti igény elektronikus levélben vagy telefonos értesítés útján is benyújtható. A szülő írásban nyilatkozik arról, hogy a gyermek nem szenved fertőző betegségben. Az ügyeletet kiscsoportos formában, ötfős csoportokban kell megszervezni.
A 2019/2020. nevelési évben 262 óvodai csoport működik, ezekbe a csoportokba összesen 6303 gyermek jár. Ötfős csoportokkal számolva legfeljebb 1310 gyermek számára biztosítható az ügyelet, amely az összlétszám 20%-a.
Vannak olyan óvodák, ahol a szülői igények nagyobbak, mint amit az ötfős korlát megengedne: ilyen óvoda az Angyalkert Óvoda Bányai Júlia utcai telephelye, a Boldogfalva Óvoda Manninger Gusztáv Utcai telephelye, a Görgey Utcai Óvoda, a Liget óvoda mindhárom feladatellátási helye, a Mesekert Óvoda székhelye, a Mosolykert Óvoda székhelye, a Simonyi Úti Óvoda, a Tócóskerti Óvoda, az Újkerti Manófalva Óvoda. Ezekben az intézményekben előfordulhat, hogy más, közelben működő még férőhellyel rendelkező óvodában kell a gyermekek elhelyezését megoldanunk.
Továbbra is biztosított a bölcsődés, óvodás és iskolás korú gyermekek és tanulók számára – ügyeleti ellátáson kívül is – a gyermekétkeztetés, melyet szintén a saját intézményén keresztül kérhet a szülő.
A megrendelt ételek átvétele 2020. május 29-ig változatlanul a Debreceni Intézményműködtető Központ beosztása szerinti óvodákban történik.
Ezen felül további átvételi pontok:
-
Mesekert Óvoda Dombostanyai telephelye, valamint
-
Vénkerti Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola főzőkonyhája.
Az étkezéssel kapcsolatos további információk a Debreceni Intézményműködtető Központ honlapján (https://diminfo.hu/) találhatók.
Fotók: Miskolczi János










Hozzászólások