Már biztos, hogy 2027-ben is megrendezik a Debrecen Maratont. A Campus Fesztiválon adott exkluzív interjúban Bács Zoltán bejelentette: a második Debrecen Maraton rajtjára 2027. április 4-én kerül sor.
Az első Debrecen Maraton sikerére alapozva a szervezők még nagyobb mezőnyre számítanak jövőre. Bács Zoltán elárulta, hogy az idei eseményen mintegy 2600-an álltak rajthoz, és bízik benne, hogy 2027-ben ezt a számot tovább tudják növelni.
„Az idei Debrecen Maratonon 2600-an futottak, remélem, hogy jövőre már 3000 és 4000 közötti létszámmal rendezhetjük meg a versenyt.” – fogalmazott a Debreceni Egyetem rektora.

A szervezők célja, hogy a futóverseny hosszú távon is Debrecen egyik meghatározó szabadidős és sporteseményévé váljon. Öt különböző hosszúságú távon, kilenc kategóriában várják a sport és a futás szerelmeseit a Debrecen Maratonon. Az eseményre igazi közösségi ünnepként tekintenek a szervezők, ahol sportolók és lelkes amatőrök együtt tapasztalják meg a futás erejét és örömét.










Hozzászólások