Az angol élvonalbeli Manchester United a hivatalos honlapján bejelentette, hogy a holland Erik ten Hag lesz a labdarúgócsapat új szakvezetője – írta meg az NSO.
A manchesteri klub közleményében az áll, az 52 esztendős tréner 2025-ig szóló megállapodást írt alá. A klubnak opciós joga lesz egy évvel meghosszabbítani ten Hag szerződését.
Ten Hag 2017 decembere óta az Ajax vezetőedzője. Az amszterdami együttessel két-két bajnoki címet és Holland Kupát nyert, valamint a 2018–2019-es évadban bejutott a Bajnokok Ligája elődöntőjébe.
„Megtisztelő a Manchester Unitedet irányítani, izgatottan várom a kihívást – mondta Erik ten Hag. – Jól ismerem ennek a nagyszerű klubnak a történelmét és a szurkolók szenvedélyét. Elszánt vagyok, hogy olyan csapatot építsünk, amely képes sikereket elérni. Nem könnyű elhagyni az Ajaxot ennyi év után. Ígérem, a mostani szezonban minden tudásommal az Ajaxot segítem.”
(NSO/HP)
Hozzászólások