Érdekes mérföldkő egy ember életében az, amin egy nagyon kedves barátom a napokban esett át. Régóta vágyott valamire, ami a mi szintünkön nagy dolognak számít, és összejött. De hogyan is?
Kezdjük mindenekelőtt azzal, hogy tényleg egy igen jó barátomról lesz szó a következő sorokban. Igen jól ismerjük egymást, s mindemellett néha úgy tűnik, hogy teljesen egy rugóra jár az agyunk, néha meg nem tudom mire vélni a viselkedését, de ez már csak ilyen. Lehet, jobban ismerem, mint saját magam.
Sokszor éreztem úgy az elmúlt években, hogy ez lökött, sőt nem is teljesen normális, amikor, álmokról, célokról, távlati tervekről kezdtünk beszélgetni. Ez a barátom egy fura alak. Van annyira hülye, hogy néhány nap élvezetért, pihenésért képes akár fél évig is teljesen lehajtania magát, s amikor rákérdezek, hogy normális-e az, ahogyan él, akkor azt mondja, hogy persze, az, most még belefér a nagy hajtás, most még millió cél és álom kell, most még rengeteg motiváció kell. Értem, amit mond, csak néha elbizonytalanít, s néha meg is ijeszt egy kicsit.
Merthogy ez a barátom olyasmikről szokott beszélni, hogy nélkülözhetetlenek a célok, az álmok az ember életében, hogy a legmélyebbről lehet a legjobban kitörni, hogy az embernek mindig hinnie kell valamiben. Szerinte ez a valami ugyanúgy lehet Isten, mint önmaga. Furcsa.
Mindenesetre most boldognak látom, mert elért valamit, amire titkon régóta vágyott. Még nekem sem merte elmondani titkos terveit, ebből gondolom, hogy magának sem igazán beszélt erről.
Mindenesetre a minap egy szép, viszonylag új autóval állt elém. A gépsas gyönyörű, olyannyira hogy hirtelen ő sem, és én sem tudtuk elhinni ezt a csodát. Hazugnak tűnhetnek soraim, de egyáltalán nem vagyok rá irigy, és itt jön a lényeg.
Ez a barátom az elmúlt tíz évben úgy élte az életét, hogy folyamatosan nagyobbnál nagyobb célokat, álmokat tűzött ki maga elé. Nem keres sokat, de láthatóan igyekszik ésszel élni. Nem másabb ő semmivel se tőlünk, csupán tudja a Titkot: álmok, célok nélkül értelmetlen minden.
Azt mondja, amióta dolgozik, mindig félre tett valamennyit. Ha nem jutott közben erre vagy arra, akkor azt nem vette meg, de a célhoz, az álomhoz mindig ragaszkodott, s most sikerült is neki elérni. Láttam a szemében a feszültséget, a büszkeséget, az örömöt, és az örömkönnyeket is, amikor eljött hozzám az autóval. Kemény ezt látni egy fiatal magyar felnőtt szemében.
Természetesen megkérdeztem, hogy mégis akkor hogy a túróba sikerült mindez, annak tudatában, hogy kb. fél évig munka nélkül volt, s csupán a rezsi kifizetése és lakása megtartása volt az „instant cél.”
Erre azt mondta: „tudod szerintem úgy, hogy elhittem, hogy meg tudom csinálni, hogy el tudom érni. Sokszor elképzeltem azt, ahogyan elmegyek érte, kinyitom az ajtót, beleülök, kipróbálom, hazahozom, lemosom. Naponta többször is elképzeltem mindent. Nézegettem a képeket, és álmodoztam. De nem ám úgy bele a világba, hanem eldöntöttem, hogy ez az én autóm lesz, ha törik, ha szakad.” Döbbenet, de bejött.
Tudom, be fog jönni, legalábbis bejöhet másnak is. Merthogy sok mindent kezdek érteni. Kezdem megérteni a szemléletet, az álmok, célok fontosságát, varázsát, s azt, hogy holnap kezdődik hátralévő életem első napja.
KB
Hozzászólások