Horvátországban csütörtökön országszerte 85 bombafenyegetésről érkezett bejelentés, és az eddigi vizsgálatok szerint mindegyik hamisnak bizonyult – közölte Davor Bozinovic belügyminiszter. Hozzátette, ami most történik, az nem csak Horvátországot érinti, hasonló tartalmú fenyegetések érkeztek több ország iskoláiba is, legutóbbi, legjobb tíz napja Szlovéniába – emelte ki Bozinovic. Megjegyezte, hogy korábban Bulgáriában, Magyarországon és az Egyesült Királyságban is kaptak hasonló bombafenyegetésről szóló e-maileket az ottani oktatási intézményekről.
Semmit nem hagyunk a véletlenre. Vannak ilyen helyzetekre kiképzett embereink, akik a terepen tartózkodnak – mondta. Kiemelte továbbá, hogy a rendőrségnek vannak információi az elkövetőket, de a nyomozás miatt ezek nem hozhatók nyilvánosságra. Újságírói kérdésre válaszolva elmondta: a levelek valóban tartalmaztak iszlamista fenyegetéseket, amilyeneket a szomszédos országokban is kaptak, és horvát nyelven íródtak. Annyit még elárult, hogy az elektronikus levelek külföldi szerverről érkeztek.
A horvát közszolgálati televízió értesülései szerint bűnügyi nyomozás folyik az ügyben, amelybe az Europol kiberbiztonsági szakértői bekapcsolódtak.
Radovan Fuchs oktatási miniszter közölte, az érintett iskolákat kiürítették, és a gyerekek időben elhagyták az intézményeket. Természetesen a súlyos helyzet, és mindig ügyelni kell a gyerekek biztonságára, ez a legfontosabb – magyarázta. Ha ezt csak tréfának szánták, akkor ez nagyon rossz tréfa volt. És kiderül, hogy ki áll mögötte, minden bizonnyal a törvények szerint járnak el ellene – magyarázta Fuchs.
Andrej Plenkovic kormányfő a kabinet csütörtöki ülésén azt mondta: ” olyan időket élünk, amikor éppúgy szembesülünk ezekkel a fenyegetésekkel, mint bárki más „.
Kapcsolódó cikkünk:










Hozzászólások