Színes és izgalmas programokkal várják a tudomány iránt érdeklődőket.
Idén is lesz Kutatók Éjszakája Debrecenben. A hirek.unideb.hu cikke szerint
a Debreceni Egyetem valamennyi kara és campusa újra várja színes, változatos programokkal a tudomány iránt érdeklődőket szeptember 29-én.
A rendezvénynek a kezdetek, azaz 2005 óta résztvevője a debreceni felsőoktatási intézmény. A Kutatók Éjszakájának kiemelt célja, hogy megmutassa,
a tudomány mindenki számára elérhető, hétköznap is hasznosítható oldalát.
A rendezvényt ismertető mai sajtótájékoztatón Csernoch László tudományos rektorhelyettes elmondta,
az elmúlt évtizedek technikai fejlődése megkönnyítette az információszerzést, azonban a tényleges tudás és annak mélysége, az, hogy mit is jelent a tudomány, azt kortól függetlenül kevéssé ismerik az emberek. Az egyetem számára fontos, hogy a legszélesebb körben megismertessék a tudományos élet mindennapjait, az egyetemen elért eredményeket és ezt a törekvést mozdítja elő számtalan program segítségével a Kutatók Éjszakája is. Mintegy „kivisszük a tudományt az utcára”, remélve, hogy ezzel megmozgathatjuk sokak fantáziáját, köztük olyanokét is, akik talán a jövő tudósai lehetnek.
A Kutatók Éjszakáján bemutatkozik az egyetem valamennyi, 13 kara, a programok a Debreceni Egyetem különböző campusain a cívisváros mellett Nyíregyházán, Hajdúböszörményben és Szolnokon is várják a tudomány iránt érdeklődőket.
Mire kimondom, hogy 200 programmal készülünk, lehet, hogy már tovább emelkedett az események száma, hiszen nap mint nap újabb rendezvénnyel bővül a lista, mivel fontosnak tartjuk, hogy a már jól ismert, változatlan népszerűségnek örvendő programok megtartása mellett mindig legyen újdonság, és erről gondoskodnak is az egyetem oktatói, kutatói.
fogalmazott Mándy Zsuzsa, a DE Tudományos Igazgatóság munkatársa.
A Debreceni Egyetem programjainak főszervezője kiemelte: az idei esemény egyik leglátványosabb eleme lesz, hogy
a Főépület előtti téren landol egy mentőhelikopter, így az érdeklődők a sürgősségi betegellátásba is bepillantást nyerhetnek.
A Gazdaságtudományi Kar idén a játékos emberekre gondolva interaktív nappal készül a Kutatók Éjszakájára.
Igazi élményprogramot állítottunk össze, amely egyben beiskolázási rendezvény is, hiszen a látogatók pontgyűjtő füzete a középiskolások számára egyben 3 pontot jelent majd az egyetemi felvételinél, feltéve, ha a GTK-t választják továbbtanulásuk helyszínéül.
ismertette Dajnoki Krisztina, a DE GTK tudományos dékánhelyettese.
A Kutatók Éjszakája programjairól további információ található a www.kutatokejszakaja.hu oldalon, ahol regisztrálni is lehet a rendezvényekre.
Forrás: Sajtóközpont – BZs
Hozzászólások